Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS I. kerület - Budavári Önkormányzata
2019. szeptember 7., szombat 18:42

Visegrádi országok polgármesteri találkozója
Visegrádi országok fővárosainak történelmi városrészeinek képviselői találkoztak a Budai Várban. Budapest – Prága – Pozsony –Varsó I. kerületeinek polgármesteri kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg a településeiket érintő fenntarthatósági kérdéseket, illetve a közép-európai együttműködésben és közös cselekvésben rejlő lehetőségeket.

 
A Budavári Önkormányzat kezdeményezésére egy évtizeddel ezelőtt indult és 2016 óta új lendületet vett négyoldalú együttműködés keretében a testvérkerületek polgármesterei évente találkoznak, ezzel is erősítve a történelmi városrészek közötti folyamatos együttműködést. A mostani találkozón Miroslav Vrábel Pozsony I. kerületének alpolgármestere, Pavel Čižinský Prága I. kerületének polgármestere, Pawel Martofel Varsó I. kerületének alpolgármestere és Dr. Nagy Gábor Tamás Budapest I. kerületének polgármestere  vitatták meg a városrészeket érintő aktuális kérdéseket.

 
A V4 együttműködés segítségével lehetőség nyílik a települések közötti tapasztalatcserére és közös megoldási lehetőségek kidolgozására. Közép-Európa az elkövetkező évtizedekben kontinensünk egyik megkerülhetetlen gazdasági és politikai központjává fog válni, így fontos, hogy a városok megfelelően felkészüljenek a jövő kihívásaira. Feladatuknak tekintik a családok támogatását és a generációk közötti szolidaritás előmozdítását. A találkozó alkalmával lehetőség nyílt a városrészek vezetőinek mélyebben is megismerni egymás helyzetét a fiatalok és az idősek támogatásával kapcsolatban. Egyeztettek olyan globális jelenségekről, mint a klímaváltozás, illetve az energiahatékonyság és környezetvédelem jelentősége. 

 
A tanácskozás megerősíti a hosszú ideje meglévő testvérvárosi kapcsolatokat, megerősíti a jövőbeli közös gondolkodásra vonatkozó szándékukat a környezetvédelem, a turizmus és a generációk együttélésének területén.

 
A találkozó végén a V4-es polgármesterek egy nyilatkozatott írtak alá, amelyben kinyilatkoztatták, hogy a jövőben is megosztják sikereiket és tapasztalataikat egymással, emellett pedig közösen ápolják a múltban gyökerező kulturális értékeiket, hagyományaikat.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.