Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. szeptember 21., szombat 20:25

Ajka a húsz legjobb sportváros között
Helyi és térségi óvodások és iskolások ismerkedtek az Ajkán űzhető sportágakkal a Sportcsarnok épületében és a pályákon szeptember 19-én és 20-án. Az első napon az általános és a középiskolásokat várták a szervezők, pénteken az óvodák vitték el csoportjaikat.A Sportágak találkozóján 26 egyesület mutatkozott be. Schwartz Béla polgármester köszöntőjében elmondta, hogy  2000 gyermeket várnak a programra, ha 200 sportoló lesz, az már jó arány.  Ajka sportváros, az utánpótlásról gondoskodni kell. Mindenkinek van egy vagy több sportág, amelyet szeret, de az adottságokat is figyelembe kell venni, ezért hallgassanak a gyerekek a szüleikre, testnevelőikre, edzőikre. Ajka benne van abba a húsz magyar városba ahol kiemelkedő a sport helyzete, kiváló sportolóink, edzőink, intézményeink vannak. Legyetek Európa és világ bajnokok, de mindenképpen boldog emberek. A gyerekek sok sportágat kipróbáltak. Ha valamelyik megtetszett, még tudnak csatlakozni a sportegyesülethez. Ajkán a sportágakból óriási a választék, az országban a legjobbak között van a város. A lehetőségek azonban a térségi érdeklődők előtt is nyitva állnak. A rendezvényre az ajkai mellett a nyirádi, a halimbai, a kislődi, a városlődi, a magyarpolányi diákok is meghívást kaptak. A középiskolák diákjainak egy része nem csupán mint érdeklődő, hanem mint segítő is jelen volt. A Bánki iskola diákjai segítettek a lebonyolításban, a Szent-Györgyi tanulói a Sportcsarnok környékén a forgalomirányításban. Ajkán is, mint az egész országban nagy népszerűségnek örvend a labdarúgás. Az utánpótlás csapatokban sok fiatal élvezi a mozgás örömét. Lehetőség van többféle labdajátékban, atlétikában, futásban, tájfutásban részt venni, küzdősportokat űzni, lövészetben, íjászatban, diszkoszvetésben tapasztalatot szerezni. Az óvodások pénteken vették birtokba a sportcsarnokot. A 200 középső és nagycsoportos próbálta ki a sportágakat. A kicsiknek már tavaly is részt vettek a programon. Ráczné Németh Csilla óvodavezető kérdésünkre elmondta, az intézményben egész nevelési évben számos sportolási lehetőség van. A szülők választhatnak az aerobikot, ovifocit, második éve a tájfutásba is bekapcsolódtak, sikeres az óvodai úszásoktatás, a középső és nagycsoportosok korcsolya oktatása is biztosított. Két óvodában a sakkoktatás is elérhető. 

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.