Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. szeptember 23., hétfő 11:32

Napkályha és legorobot bemutató a Solar-Camp táborban
Napkályhát és vizirakétát építettek valamint a világegyetemről szóló folyóiratot szerkesztettek a weizi és az ajkai középiskolás diákok a Civil házban. Az EFOP 1.5.2 humán közszolgáltatások fejlesztése pályázat részeként zajlott a Solar-Camp tábor szeptember 21 és 23 között zajlott. Tóth Gergely pályázati referens kérdésünkre elmondta, hogy Ajka ausztiai testvérvárosa már szervezett hasonló, az energiával és környezetvédelemmel foglalkozó tábort, amelyen az ajkai diákok is részt vettek. Az idén hosszú egyeztetést követően Ajkán is megszervezték 10 weizi és 6 helyi középiskolás részvételével.  Az ajkai táborozók a Bródy és a Vörösmarty gimnázium diákjai voltak. A tábort Ajka város önkormányzata megbízásából a Bakonyi Csillagászati Egyesület tartotta, amelynek tagjai vasárnap este interaktív meteorit bemutatót szerveztek a táborozoknak. A foglalkozásokat az egyesület tagjai vezették, akik idegen nyelveket beszélnek, így megértették egymást az osztrák  fiatalokkal is. 

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.