Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. szeptember 29., vasárnap 10:12

Dolgoznak a bankautomata telepítése és a gyógyszertár ügyén
Az ajka- padragkúti művelődési házban tartott közmeghallgatáson adta át Schwartz Béla polgármester az épület felújítását. A mozgássérült lift, az előtér és a vizesblokk 22 millió forintba került. A polgármester elmondta, a felújítás ezzel nem fejeződött be. Még az idén kicserélik az ablakokat, modernebb fény és hangtechnikát szerelnek be. A 20 millió forintos fejlesztés szilveszterig elkészül, így az évek során hagyományossá vált óévbúcsúztató bált ott tudják megtartani a helybeliek. A csékúti és padragkúti városrészről a polgármester elmondta, hogy nem elégedett a jelenlegi állapotokkal, többet kell a városrészre fordítani, de akik itt laknak, tőlük is többet várnak. Két-három naponta végigautózik a városrészen, és mindig lát rendetlen árkokat, gondozatlan portákat. Az önkormányzat nem szeretne büntetni, pedig a helyi rendelet értelmében el kellene járni, ezért azoknál, akik életkoruk vagy betegségük miatt nem képesek rendbe tenni a környezetüket, nekik segítenek, de aki meg tudja azt tenni, attól joggal elvárhatják, hogy gondozza a portája előtti részt. Életerős fiatalembereknek nem a közösségi oldalon kellene irogatni, hogy mit kellene csinálni az önkormányzatnak, inkább tegyék rendbe a házuk táját és akkor mindenki elégedett lesz. Az intézményekről elhangzott, hogy az iskolában az idei tanévben 46 gyerek tanul, valamikor 200 volt a létszám, az óvodában 16 gyereket látnak el. Az intézmények elnéptelenedésének az oka a családok átmeneti otthonában élő gyerekek viselkedése volt. A lakók úgy szavaztak, hogy a város vásárolja meg az épületet. Megtették, és fiatal családok számára átalakították. Október 10-én 10 család be is költözik. Megkezdődik a fiatalítás, ami a gyermekintézményekben is érezteti majd a hatását. A polgármester bemutatta a Közösen Ajkáért Egyesület képviselő jelöltjét. Elmondta, hogy Karnics Miklós érdekérvényesítő képessége jó, harmonikus egyéniség, jobban szót ért az emberekkel, és többet tud tenni a városrészért, mint a jelenlegi képviselő, Puskás Károly. Karnics Miklós bemutatkozásában elmondta, hogy 1982-ben költözött Ajkára, bezárásáig a padragi bányában dolgozott föld alatti munkakörben. Padragra nyolc éve költözött, mert itt élnek a barátai, egykori munkatársai. Jelenleg egy cég kereskedelmi vezetője. Szeret ott élni, és célja, hogy tegyen a közösségért, az emberekért. Padragon és Csékúton, akárcsak más városrészekben gond a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék elvezetésének a megoldása, a járdák állapota. A volt bányaterület hasznosítása egy jelentős feladat lesz, amelyben kéri a lakosok véleményét is. Már eddig is megkeresték őt számos problémával. A képviselő- jelölt a terveiről szólva elmondta, hogy olyan dolgokban gondolkodik, ami a térségnek hírnevet hoz. Csékút turisztikai célra  is alkalmas hegye valamint a jó minőségű bor népszerűsítése is fontos. Lakossági kérésre kezdeményezte, hogy legyen bankautomata a településen. A  boltban már  felmérték, hogy melyik két bank által kibocsátott  kártyát használják a legtöbben fizetéskor, azokat keresték meg az igénnyel.A gyógyszertár ügyének megoldásával szintén foglalkoznak.  Egy gyógyszerészt már összehoztak a régi üzemeltetővel, tárgyaltak, de nem tudtak megegyezni a feltételekben. Szükség van a szolgáltatásra, sok az idős, rendszeresen gyógyszert szedő ember, akinek problémát okoz a recept kiváltása miatt a belvárosba utazni. Kérte, ha bármiben tud segíteni, forduljanak hozzá. A városvezetéssel jó a kapcsolata. A polgármester hozzátette, Karnics Miklóst jobban tudják támogatni, mint az elődjét és ő már most olyan kezdeményezéssel állt elő ami támogatásra érdemes, és mindent megtesz, hogy a céljai valóra válhassanak. Ismét felvetődött, hogy szükség volna bevásárló központra vagy újabb élelmiszer boltra.  A polgármester válaszában kijelentette, a kereskedelem vállalkozás, a vállalkozó maga dönti el, hol folytatja a tevékenységét. Az önkormányzat adókedvezményben részesíti azokat, akik a rosszabbul ellátott városrészeken élelmiszerboltot üzemeltet. A lehetőség adott, ha valaki élni kíván vele szívesen támogatják. A közmeghallgatás résztvevőinek a polgármester feltette a kérdést, hogy a kerékpárút valosuljon-e meg vagy út és vízelvezetés. A jelen levők többsége a vízelvezetésre és útfelújításra szavazott. 
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.