Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2019. október 14. hétfő
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. október 6., vasárnap 08:02

Kell egy csapat! Itt  a mi csapatunk
Köszöntsük együtt Ajkát elnevezéssel szervezte programját a Közösen Ajkáért Egyesület október 5-én a Nagy László Szabadidőközpontban. Schwartz Béla, a KÖZ polgármester-jelöltje bemutatta a képviselő-jelölteket, majd Gazdag Tibor és zenekara adott műsort. Mit csináljunk, bosszankodjunk, sírdogáljunk, hogy bezárták a bányákat? Leállították a timföldgyárban a vörösiszappal kapcsolatos üzemmódot?-kezdte beszédét Schwartz Béla. Vagy az ajkai üveggyár valamikor 1500 főt foglalkoztatott, ma csak 150 emberrel dolgozik? Ezt sirassuk? Nem. Nem. Ajkát egy modern várossá kell fejleszteni. Fontos a múlt, de sokkal fontosabb a jelen és még annál is fontosabb a jövő. Mi az ajkai  embereknek az életszínvonallal kapcsolatos igénye? Éljen úgy legalább, mint az ország fejlettebb régiója, de egy kicsit még annál is jobban.Az életszínvonal bonyolult dolog. Tudjuk, miből áll. Kell hozzá munkahely. Ajkán az megvan, több is, mint ahány ajkai munkavállaló. A bérekkel már baj van. Itt is csak olyan ertékű bérfejlesztés volt, mint az országban máshol, 12 - 13 százalék.  És a nyugdíjasok. A nyugdíjasok kiszolgáltatott réteggé váltak. A svájci indexálást korábban bevezették, de a Fidesz kormány eltörölte. Ha az lenne, akkor most 10 százalék nyugdíjemelést kapnának ebben az évben. A svájci indexálás a piaci bérfejlesztés és az infláció mértékenek a fele. Vannak olyan elemek, amelyben az ország élvonalában vagyunk. Ezek közül a kultúrát emlitem elsősorban. Az ajkai ember kultúrszomja  áttörte azt a gátat, ahova a mi városunkat besorolták. Hogy ez egy munkásváros. De a kultúrszomja felemelte, es magasan ott vagyunk az ország élvonalábn. Ezer lakosra 116 színházbérlet jut. Hol van ilyen szám? A Dunántúlon van még két ilyen város, a többi budapesti és néhány nagyváros.Mennyi kulturális csoportunk, énekkarunk, zenekarunk, kórusaink van. Ebben is az ország élvonalába tartozunk. De van két olyan ágazat, amiben nem tartozunk az ország élvonalába. Ezen a két területen érdekes, nem a város irányítja a munkát, hanem az állam. Ez a két terület az egészségügy és az oktatás. Az ajkai kórháznak 429 ágya van, és nem tartozunk az egészségügy élvonalához. Miert nem tartozunk, mondja meg valaki. Azt hiszem, nekünk itt helyben az a feladatunk, hogy bár az állam irányítja, de meg kell találnunk a lehetőségeket, hogy  tovább tudjon fejlődni a város. Az nem egyszerű ugyanis a szabályokat  a kormány és a parlament hozza, ahol ugye tudjuk, milyen lehetőségeink vannak.  De meg kell találnunk ezeket a lehetőségeket. Az egészségügyben a sportra és a megelőzésre helyezzük a hangsúlyt, ami a mi kezünkben van. És ezzel próbáljuk az ajkai emberek egészségét jobbá tenni.  Az oktatásban is vannak lehetőségeink, amikkel élni tudunk. Ilyennek gondolom, mint annak idején, amikor az uszoda elkészült, es tanuszodát is épitettünk,  volt egy jelszó, hogy mimden gyerek tanuljon meg úszni. Meg is tanultak. Európa bajnok is lett közöttük. Most abban gondolkodunk, hogy az óvodában kezdődjön az angol nyelv tanítása. Az angol világnyelv, az ajkai pedig világpolgár. Az óvodában nem fog megtanulni, ott csak elkezdjük, es ha kedvet kap hozzá, meg fog tanulni. Ha ezt is meg tudjuk lépni, az ajkai lakosok életszínvonala olyan lesz, mint  a legjobb  az országban, jelentette ki Schwartz Béla.De ez egy megfeszített kemény munkára van szükség, ezt egy embernek kellnezt elvégezni, mert egy ember ezt nem tudja megvalósítani, ehhez kell egy csapat. Lássuk a mi csapatunkat. Szele József, Dorner László, Johanidesz Sándor, dr. Horváth József, Bujtor Balázs, Pad Ferenc, Ráczné Németh Csilla, Gerencsér Hilda, Pék Attila, Karnics Miklós. A mi grundunk a város. Október 13-án szavazzanak a csapatunkra!


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.