Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN VÁRMEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
2009. május 21., csütörtök 14:41

Együttműködés a határ menti foglalkoztatás érdekében Borsodban
A határ menti foglalkoztatás támogatására megállapodást kötöttek az önkormányzatok, kistérségi társulások, a munkaügyi központ, illetve a kereskedelmi és iparkamara a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Szász-termében.

Dr. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke az aláírás alkalmából elmondta: az egyébként is hátrányos helyzetű térségben a gazdasági válság miatt most még nagyobb a munkanélküliség, kevesebb forrás jut szociális támogatásra. "Meg akarjuk keresni a vállalkozásokat és a lehetőségeket, amelyek munkát adhatnak az embereknek" - hangsúlyozta. Rámutatott: a határ mentén élőknek foglalkoztatási lehetőséget jelent Szlovákia közelsége, ahol a gazdaság jobb mutatókkal rendelkezik. Fontos a tapasztalatcsere, illetve az együttműködési szándék, amely helyben oldhatja meg az elhelyezkedési, foglalkoztatási problémákat. Hozzátette: több területen már jók a kapcsolatok, és vannak gyakorlati tapasztalatok is. A határ mentéről megindult egyfajta tőkebeáramlás, például az ingatlanpiac és bizonyos szolgáltatások területén, sőt az útépítés és erdőgazdálkodás ágazatában is vannak eredmények.
A "Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások" című pályázati felhívásra beadandó konzorciumi megállapodást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, az Abaúj Térségi Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, Sátoraljaújhely önkormányzata, az Encsi és Edelényi Többcélú Kistérségi Társulás, valamint Gönc és Pácin önkormányzata kötötte meg.

1 csatolt kép A konzorcium tagjai aláírják a dokumentumot
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.