Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2020. szeptember 21. hétfő
Hírek témák szerint

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. december 9., hétfő 13:39

Miskolc is tiltakozik a kultúrpolitika központosítása ellen
A Miskolci Nemzeti Színház nem csak nevében a városé. Az ország első kőszínháza a miskolciaké, Miskolcé. Ezt bizonyítja az is, hogy kevés olyan vidéki teátrum van, amelynek annyira lelkes közönsége lenne, mint amivel itt, Miskolcon találkoznak a művészek, színészek. Éppen ezért, nem hagyjuk, nem hagyhatjuk, hogy a Miskolci Nemzeti Színház sorsáról ne helyben döntsünk. 

 Már a kampány alatt és azóta is a pártpolitikával szemben a várospolitika mellett köteleztük el magunkat. Ezért is kötelességünk tiltakozni a kultúrpolitika központosítása ellen, kötelességünk tiltakozni az ellen, hogy a városoktól, így Miskolctól is elvegyék a jogot, hogy saját maga döntsön arról, ki vezesse a színházát. A kormánypártok által beadott törvényjavaslat ugyanis egyik napról a másikra, egy tollvonással lehetetlenítené el a színházak önálló, szabad működését. 


 Városvezetőként valljuk, a kultúra az egyik legfontosabb terület egy társadalom életében. Még fontosabb, hogy ez a terület szabadon, pártpolitikától függetlenül működhessen. A kultúra a szórakoztatáson túl tükröt is mutat a társadalomnak, kritikus hangként „szólal” meg. Ez így helyes, így kell működnie, ezért sem szabad elhallgattatni, nem szabad ellenőrzés alá vonni, nem szabad az autonómiáját felszámolni. 

Ebben hiszünk, és ezért is támogatjuk a mára több tízezresre nőtt tiltakozást, amely a kormány azon tervei ellen emeli fel a hangját, amely a színházak, a kultúra központosítására tesz kísérletet. 


Veres Pál polgármester
Varga Andrea Klára alpolgármester
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.