Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

Önkormányzati Minisztérium
2010. április 13., kedd 11:11

Fenntartható közösségek az élhetőbb városokért, falvakért címmel konferenciát tartanak Gödöllőn
Ma már valódi sikereket könyvelhetnek el azok, akik – a társadalmi felelősségvállalás eszméjétől áthatva – proaktív módon, kisebb-nagyobb lépésekkel haladva próbáltak segítséget nyújtani a nehézségekkel, az olykor megoldhatatlannak tűnő gondokkal küzdő kistelepüléseknek, apró falvaknak.


A gazdasági prosperitás jótékonyan hatott a közösségi érzés újraélesztésére is.


Ez utóbbi azonban nem automatikus eredmény: a lakosság közösséggé ötvözése éppolyan tervszerű cselekvéssort és folyamatos párbeszédet igényel, mint a gazdaság fellendítése.


A fenntartható közösség elválaszthatatlan a fenntartható környezettől, hiszen a természetes ökoszisztémák védelme, a hatékony föld-, energia- és infrastruktúra-használat mind-mind azt szolgálja, hogy a lakóhely tiszta, kellemes és emberhez méltó élettér legyen.
Ha mindehhez közösségi felhatalmazás és demokratikus kontroll is társul, megnyílik az út az organikus fejlődés előtt.


A Fenntartható közösségek az élhetőbb városokért, falvakért konferencia azt tűzte ki célul, hogy
·       olyan hazai és nemzetközi modelleket, tapasztalatokat mutat be, amelyek már eredményt hoztak;
·       olyan együttműködési, partnerségi lehetőségeket vonultat fel, amelyekre korábban nem volt példa.


A konferencia témái:


*  Se veled, se nélküled?! A közpolitika dönt, a helyi politika végrehajt? (Érdekek és értékek; változnak az idők, változnak a játékszabályok; mindent a maga helyén; új aspektusok, új megközelítések; fenntartható fejlődés és fenntartható közösségek)


*  Versenyképesebb, élhetőbb városok (Budapest Bécs konkurenciája lehetne?!; álom és jövőkép; mások hogyan csinálják?; az élhetőbb Budapest hatása a többi városra)


*  Zsebbe vágó! Az energia-és költséghatékonyságról másként (Tények és tévhitek, lehetőségek; önkormányzat-barát technológiák)


*  Zöld politikáról – nemcsak zöld színben (Zöld programok; lehetőségek és következmények – pl. CO2 kvóta-lobbizás az önkormányzatok érdekében; gazdasági fejlődés - új munkahelyek)


*  Urbán stratégiák és fenntarthatósági tervek (Óbuda panelprogramja; felelős város program; szemléletformálás, a figyelem ráirányítása a helyi értékek védelmére, a problémák kezelésére, ugyanakkor az európaiságra és a globális gondolkodásra is…)


Tervezett előadók, vendégek:


Fővédnök: Vizi E. Szilveszter


Bakács István, az EON Hungária Zrt. Igazgatóságának tagja
Felsmann Balázs, a Force Motrice Zrt. partnere
Gémesi György, Gödöllő polgármestere
Molnár Gyula, a TÖOSZ elnöke
Kovács Róbert , a helyi obszervatórium alapító-ügyvezető igazgatója
Nagy Andor, a Nemzeti Fenntarthatósági Tanács társelnöke
Puskás Péter, Budapest III. kerületének alpolgármestere
Szegvári Péter, területfejlesztési szakértő
Tarlós István, a FIDESZ fővárosi frakciójának vezetője


A konferencia időpontja és helyszíne:
2010. május 14., Gödöllői Királyi Kastély

Szervező: CSR Hungary Atlantis Press


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.