Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

ABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. február 23., vasárnap 16:38

Előkészületben az I. Abonyi Pecsenye Parádé!
Már meghirdetésre került a csapatok számára a jelentkezési lehetőség ezen városi rendezvénnyel kapcsolatban. Abony Város Önkormányzat képviselő- testülete a részletekről február 13-i ülésén döntött. Az előterjesztés szerint a korábbi években Kőröstetétlen Önkormányzata nagy érdeklődés mellett rendezte meg Böllérfesztivál elnevezésű hagyományéltető rendezvényét. A fesztivál térségi jelentőséggel bírt és népszerű volt az abonyi „versenyzők” és közönség körében is. Ezért is merült fel annak igénye, hogy a kőröstetétleni rendezvény megszűnése miatt a Böllérfesztivál mintájára Abony sikeres rendezvényt szervezhet.


A hasonló tematikájú programok országosan nagy népszerűségnek örvendenek, ezért a helyi rendezés nem csak a városban élőknek, hanem a szomszéd települések lakóinak is vonzó fesztivál lehet. Csányi Sándor ötletgazda segítségével összeállításra került az I. Abonyi Pecsenye Parádé elnevezésű fesztivál. A program helyszíne a főtér, ahol a nevező csapatok félsertés feldolgozásával sült pecsenye, hurka és kolbász készítésben versengenek.


A kísérő programok között szárazkolbász és pálinkaverseny is meghirdetésre kerül. Szintén kísérő programként kerül megszervezésre a hagyományos népi mesterségek bemutatása (pl: kovács, kádár, fafaragó), kézművesvásár, valamint színpadi zenés rendezvény. A vidám vásári hangulatban megismerkedhetünk a különböző falusi szokásokkal és gasztronómiai hagyományokkal. Rendezvényünket a tradicionális népi disznóvágások hangulatának felélesztése céljából szervezzük hagyományteremtő, hagyományőrző céllal, illetve azzal a nem titkolt szándékkal, hogy nem csak a bölléreknek, a helyi lakosoknak, hanem a fesztiválra ellátogató a környező településeken élőknek is színes programokat kínáljunk a tavasz első napjaiban. Az I. Abonyi Pecsenye Parádé 2020. március 7-én (szombat) 8.00 órától kerül megrendezésre a korábbiakban jóváhagyott városi rendezvényterv szerint. A program előkészítésében jelentős részt vállalt Csányi Sándor, Járdány Vanda, Izsó Balázs és Simon Szabina.


Abonyiak a Kevi Böllérfesztiválon
Több abonyi csapat is részt vett a nagyszabású rendezvényen, melynek már nagy hagyománya van a környéken. Lapunknak Pető Zsolt polgármester elmondta, hogy ők is ellátogattak a remek programra, hogy szurkoljanak az abonyiaknak, és persze, hogy tapasztalatot gyűjtsenek az első Abonyi Pecsenye Parádéra, melyet március 7-én a Főtéren rendeznek meg.
"Az I. Abonyi Pecsenye Parádéhoz gyűjtöttünk tapasztalatokat Túrkevén, ahol 14. Alkalommal rendezték meg a Kevi Böllérfesztivált. A 4-5000 látogatót csalogató versenyen több mint 30 csapat versenyzett. A fesztiválon abonyi böllérek is bemutatták tudományukat, a zsűriben pedig Csányi Sándor öregbítette városunk hírét. Hajrá Abony! "- mondta el lapunknak Pető Zsolt polgármester



Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.