Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. március 2., hétfő 13:16

„Mert fából lesz az Erdő” – minden újszülöttnek egy facsemetét ültetnek
Polgár Zoltán alpolgármester kezdeményezésére bevezetésre kerül a „Mert Fából lesz az Erdő” faültetési program, erről döntött Békés Város Képviselő-testülete a legutóbbi ülésén. A program lényege, hogy minden békési lakcímmel rendelkező újszülött kaphat egy facsemetét, amit vagy az önkormányzat által kijelölt helyen ültethet el, vagy haza viheti és otthon gondoskodhat róla, utóbbi esetben egy gyümölcsfát fognak kapni. 

Első lépésként minden 2020-ban született csecsemő szülőjét, gondviselőjét felkeresik majd a védőnők egy adatlappal, amelyen nyilatkozhatnak arról, részt kívánnak-e venni a programban. Várhatóan ősszel valósul meg az idén született újszülöttek fáinak elültetése, tekintettel arra, hogy ez a faültetés legideálisabb időszaka. A grémium tervei szerint a közös faültetésen a „fatulajdonos babák” is részt vennének a szüleikkel együtt. A program teljes mértékben összhangban áll a kormány által meghirdetett fásítási elképzeléssel is.

 


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.