Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 16. kedd
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. március 26., csütörtök 13:29

Nehéz a bezártság és a bizonytalanság, meddig tart mindez
A járványhelyzettel járó bezártságot főként a társasházban egyedül élő idősek viselik a legnehezebben. Számukra volt a legfontosabb az, hogy sétáljanak az utcán, ahol ismerősökkel találkozhatnak, elmenjenek a boltba, a piacra emberek közé, beszélgessenek a szomszéddal, járjanak a nyugdíjas klubba, városi rendezvényekre. A veszélyhelyzet kihirdetése után mindez azonnal megszűnt. Főként azok viselik mindezt nehezen, akik korábban nyüzsögtek, társadalmi munkát végeztek, több klubban, művészeti csoportban tevékenykedtek. A legrosszabbnak azt tartják ők is, mint minden korosztály, nem tudják, meddig tart mindez. Akinek van a városban hozzátartozója, akire számíthat a bevásárlásban, a gyógyszerek beszerzésében, számára könnyebb ez az időszak. A nap nagy részében az időseknek marad a házimunka, a televízió, a rádió vagy aki lát olyan jól, hogy tud olvasni, a könyvek. A társadalmi kapcsolatok megmaradtak, az emberek figyelnek egymásra, de ebben a helyzetben nehezebb. A szomszédok most nem a lépcsőházban beszélgetnek, hanem telefonon hívják egymást, a klubtagok telefonon, vagy akinek van számítógépe, okostelefonja, emailban tartják egymással a kapcsolatot. Kaputelefonon is érdeklődhetnek a lépcsőházban vagy a közelben lakók egymás hogyléte felől. Azok, akik kertes házban élnek, legalább kimozdulhatnak anélkül, hogy veszélyeztetnék az egészségüket. A kert tavaszi takarítása, a talajelőkészítés, a veteményezés közben a szomszédokkal a megfelelő távolság betartása mellett tudnak beszélgetni, munka közben kellemesen elfáradnak. Az, hogy hirtelen lelassult az élet, mindenkit érint. A helyijárat buszvárója mellett lakó csingeriek elmondták, hiányzik reggelente a megszokott vidám gyermekzsivaj. Jó volt a fiatalok beszélgetésére, nevetésére ébredni. Bódén a nap nagy részében kihalt utca hat nyomasztóan az emberekre. A megszokott nyüzsgés helyett néha feltünik egy-egy ember sietve, egyedül, többnyire maszkban. Az ajkai Czingler Sándor, a sakk és a nyugdíjas élet motorja kérdésünkre elmondta, hiányoznak mindenkinek a megszokott és várt programok, a versenyek, a felkészülés, az utazás, a régi ismerősökkel a találkozás. Számos programot a helyzet miatt törölni kellett. Remélik, ha megszünik ez az állapot, a programok legalább egy részét pótolni lehet. Addig is odafigyelnek egymásra. Czingler Sándor számára az is rossz érzés, hogy az ablakból ha kitekintett látta a sportcentrumban késő estig zajló életet, a sportolókat, a fényárban úszó pályákat, most viszont sehol senki, kihalt minden. A kortárs segítőkkel is tartják a kapcsolatot elektronikus levélben és telefonon, ugyanis már megjelentek a helyzetet és az idősek jóhiszeműségét kihasználó csalók. Ajkán még nem, de néhány környékbeli településen már találkoztak olyan esettel, hogy az önkormányzatra való hivatkozással kötelező fertőtlenítés céljából akartak bejutni az idősek otthonaiba a csalók. Aki beengedi őket, számíthat rá, hogy értékeinek nyoma veszik. Ugyanúgy folyik tovább az úgynevezett unokázós csalás, ahol az ismeretlen hívó a balesetet szenvedett vagy hirtelen megbetegedett unoka kérésére hivatkozva pénzt vagy értéktárgyakat kér az időstől, amelyért azonnal házhoz is megy. Akit ezzel az indokkal hívnak, értesítse a rendőrséget. 


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.