Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. május 5., kedd 13:50

Három tűzoltó kapott elismerést Békésen Szent Flórián nap alkalmából
Szent Flórián napon, a tűzoltók védőszentjének napján idén nem tartottak központi rendezvényt, így a Békési Önkormányzati Tűzoltóság a békési tűzoltó állomáson tisztelgett a május 4-én megtartott világnapnak. Polgár Zoltán, Békés alpolgármestere, a helyi tűzoltóság alelnökeként elismeréseket adott át Araczki Zsolt tűzoltó parancsnokkal közösen három tűzoltónak.

A tűzoltók minden napos jelenléte biztonságot nyújt az emberek számára. Mindannyian tudjuk, ha bajba kerülnénk, ezek az emberek azok, akik mindamellett, hogy tüzet oltanak, kimentenek bennünket, ha a helyzet éppen úgy kívánja, akár gólyát is mentenek, hogy egy belógó elektromos vezeték ne veszélyeztesse a madarak életét. Áldozatkész munkájuk a mai járványügyi helyzetben különösen fontos, hiszen – ahogyan korábban már hírt adtunk róla - néhány hete elindítottuk Békés közterületeinek fertőtlenítését – tudatta a tűzoltók alelnöke, Polgár Zoltán. A jelenleg hetente kétszer elvégzett fertőtlenítést önként vállalva, szabadidejüket is feláldozva, lelkiismeretesen végzik a lakosság megelégedésére. A békési tűzoltóságon jelenleg nyolc főállású tűzoltó dolgozik, az ő munkájukat egészítik ki a Hencz Antal Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai. A világnap alkalmából Araczki Zsolt tűzoltóparancsnokkal közösen oklevelet és jelképes ajándékokat adtunk át Szitás Péter, Medgyesi Máté és Opauszki János tűzoltóknak. 
 
Szent Flóriánnak a hite miatt kellett meghalnia 1716 éve. A hite miatt és mert kiállt azokért, akiket keresztény hitükért hurcoltak meg. Védőszentként való tisztelete már Magyarországon is több évszázadra tekint vissza, vértanúságának napját 1991 óta újra ünnepelhetjük Magyarországon, valamint 1999 óta egyben a tűzoltók világnapja is.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.