Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. június 20., szombat 20:51

A veszélyhelyzet miatt elmarad a veterán járművek találkozója
Hónapokig szerveztek, készültek, terveztek, majd az utolsó pillanatban úgy döntöttek, hogy mégsem rendezik meg a veterán járművek bemutatóját az idén a Veterán Járművek Baráti Köre Ajka Egyesület tagjai.  A 2018-ban alakult civil szervezet tagjai tavaly július első hétvégéjén mutatták be az érdeklődőknek először autóikat, motorjaikat. Őket is meglepte, hogy milyen sokan voltak kíváncsiak  a régi, ma már ritkán látható járművekre. A nagy helyi érdeklődés mellett Ausztriából, Szlovákiából, Szlovéniából, Pécsről valamint Dunántúlul összes megyéjéből érkeztek a találkozóra. Az idén a járványveszély miatt a nagyobb érdeklődést vonzó eseményeket nem lehet megtartani. Az első bemutatkozáson jóval meghaladta a látogatók száma az 500 főt, várhatóan most még többen lettek volna. Mivel a résztvevők számát nem tudnák korlátozni, ezért úgy döntöttek, csak jövőre találkoznak a közönséggel. Weinpel Tibor elnöktől megtudtuk, jelenleg 40 tagjuk van, mindannyian veterán autó vagy motor tulajdonosok. Veterán járműnek számit, amely legalább 30 éves, de ahhoz, hogy a különleges OT rendszámot megkapja, sok feltételnek meg kell felelnie. Először részt kell venni egy minősítésen, amelyet Magyar Autó klubban 4 szakember vizsgál át, minden megfelel-e az előírásoknak. A járműnek közül csak a gyári állapotú felel meg, még a gumi méretét is vizsgálják. Ha minden rendben volt, következhet a műszaki vizsga, amelyet 5 évre adnak és ugyanolyan szigorú, mint a fiatalabb járműveknél. Létezik FIVA minősítés is 10 évre, de ezért a járművet Budapestre kell szállítani. Súlyadót a veterán járművek után nem kell fizetni, a kötelező biztosítás is kedvezőbb, amit az indokol, hogy ezek nem napi használatban levő  gépek, tulajdonosaik többnyire bemutatóra vagy elvétve túrára járnak velük. Weinpel Tibor egy 48 éves Zsiguli tulajdonosa. Megtudtuk tőle, havonta egyszer beindítja a kocsit, megy vele 20-30 kilométert, hogy átmozgassa. A veterán gépek tulajdonosai többnyire maguk tartják karban azokat. A nyugati márkák tulajdonosai szerencsés helyzetben vannak, az interneten bármilyen alkatrészt be tudnak szerezni, bármennyi idős is a gép, a keleti típusokhoz legfeljebb után gyártatni lehet, aztán a be- illetve felszereléskor kiderül, hogy eltalálták a méretet és az egyéb tulajdonságokat vagy sem. Pár napja történt, hogy  egy 250-es JAWA motorkerékpárra rendeltek után gyártott karburátort, amely kívülről nagyon hasonlított az eredetihez, csak miután felszerelték, nem működött, ezért a régit kellett életre kelteni. A régi autókhoz, motorokhoz a mai szerelők nem nagyon értenek. Ha baj van, aranyat ér egy-egy régi szaki, aki a tulajdonos elmondása alapján megmondja mi a baj és hogyan lehet orvosolni. A Veterán Járművek Baráti Köre Ajka Egyesület tagjai úgy döntöttek, hogy a nemrég elhunyt barátjuk, társuk Nagy Attila emlékére túrát szerveznek Bakonybélbe, a Taki Játék és Nosztalgia Múzeumba. Erre minden ajkai veterán autóst, motorost szívesen látnak, várják, hogy jelezzék a részvételi szándékukat. Az emléktúrából is szeretnének hagyományt teremteni éppúgy, mint az ajkai veteránautó és motor találkozóból.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.