Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

GYŐR-MOSON-SOPRON VÁRMEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
2020. július 6., hétfő 11:52

Új turisztikai lehetőségek az alsó-Szigetközben
Vámosszabadi, Nagybajcs és Vének településeken lezárult a „Vízi- és horgászturizmus fejlesztése az Alsó-Szigetközben, Vámosszabadi, Nagybajcs és Vének településen” című projekt.

A három település térségi szintű, turisztikai termékcsomaggal járul hozzá az Alsó-szigetköz turizmusának fellendítéséhez. A fejlesztést többek között az indokolja, hogy az alsó-szigetközi térség turisztikailag feltáratlan terület annak ellenére, hogy a helyszínek biciklivel és tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthetők, a térségben mesterségesen kialakult tavak pedig jóval nagyobb potenciállal rendelkeznek, mint jelen kihasználtságuk.

A települések célja a célcsoportok aktívabb bevonása, az új minőségi szálláshelyek, és a vidékfejlesztés mellett a vízi- és horgászturizmus fejlesztése és fellendítése. A településvezetők az idegenforgalom növekedése által a helyben maradó bevételek növekedését is remélik, hiszen a fejlesztés következtében a projekt a munkaerő megtartását is szolgálja azon kis- és középvállalkozásoknál, magánvállalkozásoknál, amelyek különböző turisztikai szolgáltatásokat (szálláshelyet, étkezést) nyújtanak.

A projekt keretében Nagybajcson két tó rehabilitációja történt meg, amely indokolt a horgász- és víziturizmus fellendítése érdekében. A fejlesztéshez stégépítés, medertisztítás, nádkaszálás iszapkotrás, rézsűrendezés, vizesblokkok elhelyezése, kültéri pavilon és egy játszótér kialakítása tartozik, illetve a parkosítás és térkövezés. A medertisztítással javul a vízminőség, az iszap eltávolításával pedig a halak élettere növekszik. A település vízi turizmusának fellendítése érdekében vízibicikliket, vízirájdert és horgászcsónakokat vásároltak.

Vámosszabadin a kenuzási lehetőségek kialakítása volt a fő prioritás, amihez kenukat, evezőket és mentőmellényeket szereztek be, s egy kenutároló konténert is kialakítottak. Emellett pedig sportpályát hoztak létre, ahol rekortán röplabda- és tengópálya, illetve futókör létesült.

Véneken szintén a kenuzási lehetőség kialakítása kerül előtérbe. Itt is kenukat vásároltak, illetve szintén kajak-kenu tárolót alakítottak ki. Emellett úszóstéget és kültéri pavilont építettek, melyek környezetét térkövezték és parkosították.

A projekt tervezése és megvalósítása során figyelembe vették a környezeti és fenntarthatósági szempontokat is, így a vizes helyiségekben táblákkal hívják fel a figyelmet a takarékos vízhasználatra, emellett több helyszínen szelektív hulladékgyűjtőket helyeztek ki.

A fejlesztések mellett a települések különböző, színes programokkal tervezik megszólítani a fiatalokat, a családokat, kisebb csoportokat és a szeniorokat is. A turisták számára Nagybajcs, Vének és Vámosszabadi településeken egymásra épülő, 3-4 óra hosszúságú programcsomagokat alakítottak ki.
A programokkal az esélyegyenlőség megvalósítására is törekednek, hiszen az akadálymentesített helyen a fogyatékkal élők számára is biztosított a részvétel.

A TOP-1.2.1-15-GM1-2016-00016 kódszámú kódszámú, „Vízi- és horgászturizmus fejlesztése az Alsó-Szigetközben, Vámosszabadi, Nagybajcs és Vének településen” című projekt a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat támogatásával és konzorciumi partnerségében valósult meg.
Elnyert támogatás: 127.000.000 Ft
Önerő összesen: 8 116 659 Ft
Projekt zárásának dátuma: 2020.06.29.

A projektről további információ kérhető:
Ambrus Gellért polgármester
polgarmester @ vamosszabadi.hu
96/560-201
9061 Vámosszabadi, Szabadi u. 57.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.