Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2020. augusztus 9. vasárnap
Hírek témák szerint

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. július 17., péntek 11:04

Koronavírus: Miskolc nem gócpont, de a környéken több a beteg
A miskolci önkormányzat vezetése ismét összehívta az érintett városi szervek, hivatalok, intézmények illetékeseit, hogy áttekintsék az utóbbi napok nyomán kialakult képet COVID19-ügyben.

Mint ismeretes, a regisztrált betegek száma megyénkben néhány héten belül majdnem a kétszeresére emelkedett, és a környező megyékben, illetve a határon túl, Szlovákiában is több a beteg. A borsodi megyeszékhelyen a jelenlegi adatok szerint 5-en fertőzöttek koronavírussal, így kimondható, ma Miskolc nem számít járványügyi gócpontnak. Hogy ez így is maradjon és ne legyen szükség drasztikusabb intézkedésekre az esetlegesen elérkező „második hullám” miatt, vagyis a tömeges megbetegedések elkerülhetőek legyenek, odafigyelésre és sok tennivalóra van szükség. A polgármesteri hivatal vezetése két úton indul el: egyrészt partnereivel együtt felméri, megfelelőek-e a jelenleg követett szabályok, elegendő-e a védőfelszerelés, és kell-e valahol szigorítani a gyakorlaton, másrészt ráerősít a lakossági tájékoztatásra. A városháza minden rendelkezésre álló eszközzel igyekszik felhívni a miskolciak figyelmét, hogy a maszk viselése, a kézmosás, gyakori fertőtlenítés, a tömeg kerülése, az utazások ritkítása az a megoldás, amit ha mindenki követ, sikerülhet vigyázni egymás, azaz mindnyájunk egészségére.
A helyi operatív törzs péntek reggeli ülését Varga Andrea alpolgármester vezette, aki kérte a jelenlévő hatósági és intézményi vezetőket, tekintsék át a rendelkezésükre álló kapacitásokat, a tartalékban lévő védőfelszerelések, fertőtlenítők mennyiségét. Jelezzenek, ha az önkormányzat segítségére van szükség a pótlás tekintetében. Kérte az önkormányzati rendészetet, hogy az utóbbi időben amúgy is – rendőri és rendészeti részvétellel – rendszeresen zajló hétvégi ellenőrzéseken fokozottan figyeljenek oda a fiatalok által látogatott eseményekre. A szórakoztató tömegrendezvények ugyanis melegágyaivá válhatnak a fertőzés terjedésének. A városvezetés várja az e téren begyűjtött tapasztalatokat. Hozzátéve: a hasonló megmozdulások korlátozása nem esik a város hatáskörébe, arra jogszabályi lehetőség nincs. (Mint emlékezetes, a tömegrendezvények a kormányzati intézkedések révén voltak tiltottak a tavaszi karantén-időszakban. Ilyen tiltás újból megint csak a kormány rendelhet el, ha úgy látja jónak.)

 

A miskolci szociális ellátórendszerben, idősotthonokban és hasonló intézményekben, valamint a jelenlegi is működő óvodákban, orvosi rendelőkben, tanácsadókban az elmúlt hetekben megszokott szabályok maradnak egyelőre érvényben. Az intézményvezetők figyelmét külön levélben hívja fel most az önkormányzat, hogy tartsák be a ki- és bejárás, látogatás, stb. előírásait, amelyek a maszkokra, fertőtlenítésre, távolságtartásra vonatkoznak. A visszajelzések szerint a maszkok és fertőtlenítőszerek elraktározott mennyisége jelenleg megfelelő a következő időszakra, ahol mégis pótlás szükség, elindítják a beszerzést.
Az MVK járművein, azaz a miskolci tömegközlekedésben változás, hogy szombattól megszigorítják az eddig is érvényben lévő előírások betartatását: a közlekedési cég munkatársainak lehetősége lesz a maszk nélkül felszálló utasokat figyelmeztetni, majd akár le is szállítani, azaz kizárni az utazásból.

 

Az önkormányzat fontolgatja, hogy a lakosság figyelmeztetése és informálása érdekében új tájékoztató kampányt indít. A cél nem lehet más, mint a közös fellépés, a közérdekű korlátozások segítségével elejét venni a nagyobb tömegű megbetegedéseknek

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.