Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. július 22., szerda 13:45

Miskolc bemutatta 2030-ig szóló turizmusfejlesztési stratégiáját
Elkészült Miskolc turizmusfejlesztési stratégiája, amely a következő 10 évre iránymutatásként szolgál minden helyi ágazati fejlesztés és szereplő számára. A stratégia célja, hogy Miskolc négy legfontosabb turisztikai attrakciója azonosan magas színvonalon várja a látogatókat; hogy egy erős Miskolc márkanév alatt jelenjen meg Miskolctapolca, a Diósgyőri vár, Miskolc-Lillafüred, valamint a belváros és a történelmi Avas. A szerzők és a szakemberek azt remélik, hogy a városban eddig is jelentős erővel bíró idegenforgalom a minőségi élménykínálat, az egyedülálló attrakciók és a jól szervezett menedzsment segítségével tovább erősödik majd a jövőben.
Ahogyan a stratégia is megállapítja: Miskolc pozíciója erős a hazai turisztikai piacon, mivel látogatóinak 80 százaléka belföldről, a maradék 20 százalék pedig környékbeli, országokból érkezik.
Miskolctapolca és a Diósgyári vár több tízmilliárdos fejlesztési szakaszon van túl, országos szinten jelentős attrakciók várják a látogatókat hamarosan.
Miskolc célja a következő tíz évben kettős: egyrészt a belvárost és történelmi Avast és Lillafüredet is hasonló fejlettségi szintre kell hozni, másrészt össze kell kötni a város négy különböző élményígérettel rendelkező városrészét. Cél, hogy a város négy legfontosabb turisztikai desztinációja azonosan magas színvonalon várja a látogatókat; hogy egy erős Miskolc márkanév alatt jelenjen meg Miskolctapolca, a Diósgyőri vár, Lillafüred, valamint a belváros és a történelmi Avas, amelyeket a látogatók több napos kirándulás során fedezhetnek fel.
A város konkrét turisztikai fejlesztési projektjeit – a stratégia részeként – a Herman Ottó Turisztikai Fejlesztési Program foglalja össze. A szakmai anyag elkészítésén szakértői csapat dolgozott bevonva a város turisztikai szereplőinek és vállalkozásainak széles körét.
A sajtótájékoztató mellett a „Miskolc Megyei Jogú Város Foglalkoztatási Paktum Programja” (TOP-6.8.2-15-MI1-2016-0001) projekt szervezésében, study tour keretében a résztvevők megismerhették Miskolc látványosságait, közöttük a Barlangfürdőről híres Miskolctapolcát, a történelmi Avas több mint 800 pincét számláló pincesorát és a romantikus hangulatú Lillafüred attrakcióit. Az újságírók személyesen is betekintést nyerhettek a már folyamatban lévő turisztikai fejlesztési projektekbe, így például a Miskolctapolcán épülő, Közép-Európa egyik legizgalmasabb élményfürdőjének a kivitelezési munkálataiba és az Északerdő Zrt. kisvasút-fejlesztési projektjébe, melynek eredményeként a Lillafüredi kisvasút és környezete újul meg.
A koronavírus járvány okozta hatásokra reagálva a stratégia céljaival összhangban Miskolc a közelmúltban a Paktum irodával együttműködve online turisztikai kampányt is indított Miskolc pont jó! néven, amelynek célja a város sokszínűségének bemutatása a belföldi turisták részére.
Miskolc turizmusfejlesztési stratégiája hamarosan Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése elé kerül, a képviselők javaslatai alapján nyeri el végső formáját.
Projekt megnevezése: TOP-6.8.2-15-MI1-2016-0001 számú „Miskolc Megyei Jogú Város Foglalkoztatási Paktum Programja” című projekt
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.