Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2020. szeptember 22., kedd 19:08

Angol nyelvi foglalkozás gyerekeknek, kerékpár kölcsönbe a dolgozóknak
Máltán tökéletesítette angol nyelvtudását augusztusban 2 hétig az Ajka Városi Óvoda négy munkatársa. A lehetőséget az Erasmus program támogatásának köszönhetően kapták meg. A kint töltött napok nagy része a nyelviskolában tanulással telt, majd a kirándulásokon angol nyelven hallottak a nevezetességekről az idegenvezetőtől, este a szálláson készítették el a házi feladatot, mindkét hétvégén pedig írásban mérték fel azt, hogy mit sajátítottak el, tudtuk meg Ráczné Németh Csilla óvodavezetőtől. A képzésen más országokból is voltak résztvevők, velük is csak angolul tudtak beszélgetni, így az egész nap, még a szabadidő is gyakorlással telt. Az óvodavezetőtől megtudtuk, az intézményben egy csoportban már több éve folyik a játékos angol nyelvi foglalkozás, a mostani nevelési évtől három újabb csoportba járók vehetik igénybe a szolgáltatást. A szülői igényeket jelenleg mérik fel. Fontosnak tartják, hogy a gyerekek már óvodás korban ismerkedjenek más kultúrával, amelyet leginkább a nyelv tud közvetíteni. Merjenek idegen nyelven megszólalni, és a sikerélmény segítse őket a későbbi nyelvtanulásban.Az örökös zöld óvoda hat darab felnőtt kerékpárt szerzett be, majd felmérik a dolgozói igényeket, ki szeretné azokat használni, majd kiadják azokat. Öt kerékpárt a Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft.-től vásároltak, egyet az ajkai Városi Intézmények Működtető Szervezete vásárolt. Ráczné Németh Csilla elmondta, szeretnék a környezetkímélő kerékpáros közlekedést népszerűsíteni, a szülőknek és a gyermekeknek példát mutatni. 
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.