Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS XI. kerület - Újbuda Önkormányzata
2020. október 12., hétfő 14:43

Újbuda várhatóan büntető feljelentéseket tesz az önkormányzati cégek átvilágítása eredményeképpen
Befejeződött Újbuda önkormányzati cégei gazdasági átvilágításának első üteme. A 100 százalékban az önkormányzat tulajdonában álló vállalatok, valamint a Gazdasági Műszaki Ellátó Szolgálat ellenőrzése során számos szabálytalanságot tárt fel az átvilágítást végző cég. Megalapozott gyanú esetén büntető feljelentést és peres eljárásokat kezdeményez az újbudai önkormányzat.

Dr. László Imre, Újbuda polgármestere úgy fogalmazott, hogy "nem tartozunk azok közé, akik október 13-a után minden erővel arra törekedtek, hogy csontvázakat találjanak a szekrényben. De fontos tudnunk, mit vettünk át, hogy biztos talaj legyen a lábunk alatt. A járvány első hulláma után sikerült erre időt találni."

A koronavírus-járvány kitörése miatt néhány hónapot csúszott a cégek átvilágítása, hiszen az önkormányzat feladata elsősorban az újbudaiak életének, egészségének és biztonságának védelme. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a kerületben élők anyagi javainak, így befizetett adóforintjainak megvédése, a korrupciógyanús ügyek feltárása és a visszaélések megakadályozása elkerülte volna az új vezetés figyelmét.

A kormány ugyan igyekszik kivéreztetni az önkormányzatokat, különösen, ha azok vezetését ellenzéki erők vették át egy évvel ezelőtt, de a korábbi vezetés jogellenes döntései és a kerület lakóinak megkárosítása nem maradhat következmények nélkül.

Újbuda új vezetése az átláthatósági megbízott kinevezésével, az önkormányzati cégek átvilágításával, jogi lépések megtételével védi a kerület és az itt élők érdekét.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.