Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2021. január 17., vasárnap 12:42

Az ezüst érem is szépen csillog
A megszokott kiváló eredménnyel zárta a 2020-as évet a 260 fős Bánki Donát Természetbarát Egyesület. A Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség által összeállított listán teljesítményük alapján az ajkai természetjárók a második helyen végeztek. A tavalyi év sokban különbözött a korábbiaktól. A tavaszi járványhelyzet, majd az őszi és téli szigorítások miatt csoportos túrák maradtak el, de mint az eredmény is mutatja, sok ajkai önállóan vagy családtagokkal gyűjtötte a kilométereket. A szövetség az éves közgyűlést január 16-án online tartotta meg. Az elnökség által küldött anyagból kiderül, a bánkisok az idén is több kategóriában a legjobbak voltak. Érdemes természetjáró elismerésben részesült Vasanits László és Kovácsné Kóger Judit. A Veszprém megye  bakancsosa címet, amely elnyeréséhez az adott éven belül legalább 3 Veszprém megyei túramozgalom teljesítése szükséges,  Bachstädt János és Szalai József kapta. Felnőtt, férfi, gyalogos szakág listáját a kiemelkedő 10705 pontjával Szalai József vezeti, második Garbai Gábor 6659 ponttal, harmadik  Vasanits László 6653 ponttal. A szenior, 80 éven felüliek gyalogos szakágában  Káldi Géza  2536 ponttal az első, Heffler László 1396 ponttal a második helyen végzett. A felnőtt, férfi, kerékpáros szakágban Tihanyi Balázs 3186 ponttal vezet, a  felnőtt női kerékpáros szakágban a legjobbnak bizonyult  Horváth Ágnes 3155 ponttal, a második helyen Annus Szilvia végzett 2123 ponttal. Az ifjúsági, hölgy kerékpáros szakágban Sándor Dorka 1220 ponttal az első helyet szerezte meg. Az Ajkai Kórház SE a hetedik helyen végzett a megye 13 minősített egyesülete között. 


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.