Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS XIV. kerület - Zugló Önkormányzata
2021. március 12., péntek 11:34

Horváth Csaba Zugló polgármesterének nyílt levele Dr. Kásler Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere részére
Dr. Kásler Miklós
az Emberi Erőforrások Minisztériumának
minisztere részére
Tisztelt Miniszter Úr!
Engedje meg, hogy a legfontosabbal kezdjem: kérem, győzze meg a Kormányt, hogy tegye végre  félre a politikai játszmákat, mert itt és most az emberek egészségéről és életéről van szó. Támaszkodjon az önkormányzatokra az emberek gyors és tömeges átoltása érdekében!
Súlyos időket élünk, a koronavírus-járvány egyre több embert fenyeget, az igazolt pozitív esetek száma folyamatosan emelkedik, eddig több mint 15 ezren vesztették életüket a járvány okozta megbetegedésben, a kórházak többsége túlterheléssel küzd, a magyar gazdaság pedig az elmúlt egy évben megrogyott, emberek százezrei veszítették el munkájukat, családok veszítették el megélhetésüket.
Mint minisztert, mint orvost és mint embert kérem arra, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy egy időben minél több helyen, tömegével kaphassák meg az oltást a magyar emberek, ezért  támaszkodjanak az önkormányzatokra, ehhez biztosítunk orvosokat, ápolókat, adminisztratív dolgozókat és megfelelően felszerelt oltópontokat.
Zugló, amelynek a polgármestere vagyok, készen áll arra, hogy a zuglói lakosok sürgős átoltása érdekében, akár több tucat helyszínen segítsen a tömeges oltási programban. Két rendelőintézetünkben eddig összesen öt oltópontot alakítottunk ki, megszerveztük ezek munkáját, és erről tájékoztattuk az Operatív Törzset. Ez egy hónapja történt, azóta válaszra sem méltattak bennünket. Pedig az öt oltópont sokszorosát is ki tudnánk alakítani, azért, hogy minél gyorsabban tudjuk átoltani zuglóiakat, az életük és az egészségük védelmében, és természetesen azért, hogy végre visszakapják a régi életüket.
A jelenleg tapasztaltak alapján nem értem, a Kormány miért nem fogadja el az önkormányzatokat partnernek? Hogyan lehetséges az, hogy a járvány harmadik hullámában sem veszik igénybe az önkormányzatok nyújtotta segítséget, szakembereket, helyszíneket, helyismeretet? Miért nem fogadják el az önkormányzatok önzetlen munkáját a koronavírus-járvány elleni küzdelemben? Az önkormányzatok ugyanúgy a lakosság szolgálatát, egészségének megóvását, jólétének biztosítását tekintik a legfontosabb feladatuknak és céljuknak.
Kérem, fontolja meg, és győzze meg a Kormányt: fogadja el az önkormányzatok segítségét, hajtsuk végre együtt az oltási programot, szabadítsuk meg Magyarországot a koronavírus-járványtól és annak következményeitől. Itt az ideje, hogy a Kormány végre partnerként kezelje az önkormányzatokat! Azokat az önkormányzatokat, amelyek a járvány elleni védekezés érdemi részét eddig is elvégezték, gyakran éppen a Kormány helyett.
Kérem, hogy azonnali hatállyal vonják be az önkormányzatokat az oltás megszervezésébe és lebonyolításába!
Budapest, 2021. március 12.

 

Üdvözlettel:
Horváth Csaba
Zugló polgármestere
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.