Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT
2021. július 30., péntek 16:45

Eurovelo 6 – a nyár végéig lezárva maradhat a kerékpárút a szentendrei Postás strand és a Dera-híd között
A nyár végéig lezárva maradhat az Eurovelo 6 nemzetközi kerékpárút szentendrei szakaszának egy része, a vízszolgáltató DMRV-nek a kerékpárút alatt húzódó regionális szennyvíz nyomóvezetéken végzett hibaelhárítási munkálatai miatt. A kerékpárút Postás strand és a Dera-patakon átvezető új kerékpáros híd közötti szakaszát lezárták, a Postás strandtól északra és a Dera-hídtól délre használható. A lezárt szakasz helyett a 11-es számú főúton kijelölt kerékpáros nyomon vagy a párhuzamosan vezető járdán haladhat a forgalom.


A DMRV Zrt. 2021. július 10-én jelezte, hogy a regionális szennyvízelvezető rendszer nyomóvezetékén meghibásodást észleltek. A hiba feltárása során kiderült, hogy a 2550 m hosszú nyomóvezetéknek az árvízi védműben futó szakaszán keletkezett dugulás. Mivel ezen a részen a kerékpárút a gáton vezet, a munkálatok megkezdéséhez le kellett azt zárni a forgalom elől.

A hiba behatárolását és elhárítását nehezítette, hogy a nyomóvezeték több szerelőaknáját – valószínűsíthetően – a kerékpárút építésekor betemették, befedték és leaszfaltozták. A nyomóvezetéket mintegy száz méterenként látták el a szakaszolhatóság érdekében szerelőaknákkal. A dugulást okozó lerakódás a Postás strand és Dera-híd közötti szakaszon volt, feltárásához három helyen is fel kellett bontani az utat, és kiásni a szerelőaknákat a tényleges hibaelhárítás megkezdése előtt.

A DMRV július 15-én feltárta, majd megszüntette a dugulást, azonban a szolgáltató jelezte: mivel az érintett szakasz az árvízvédelmi gát része, a munkaterület visszatemetését a vízátszivárgást megakadályozó agyagréteggel (ún. agyagmaggal) és 95%-os tömörítéssel kell végezni. Csak ezek után következhet az út helyreállítása, olyan módon, hogy a szerelőaknák rendeltetésszerű használata biztosítva legyen.

A helyreállításhoz szükséges műszaki tartalomról és az ahhoz kapcsolódó költségvetésről a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság, a Szentendrei Rendészeti Igazgatóság és a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. egyeztet. A helyreállítás várhatóan előre gyártott vasbeton fedlapok beépítésével történik, szintbe illesztve, hogy a kerékpáros közlekedés zavartalan legyen. A szükséges vasbeton elemek gyártása mintegy 4 hetet vesz igénybe, ez idő alatt megkezdődik az aknák fogadó felületének építése, illetve egyéb kiegészítő munkák elvégzése, ami időveszteséget előre láthatóan nem okoz.

Szentendre Város Önkormányzat a DMRV Zrt-vel egyeztetve tájékoztatja a lakosságot és a turistákat a lezárásról és az alternatív útvonalról a helyszínen és a város kommunikációs felületein.

A lezárt szakasz helyett a 11-es számú főúton kijelölt kerékpáros nyomon vagy a párhuzamosan vezető járdán haladhat a forgalom.

A kerékpárút a legjobb esetben augusztus vége-szeptember közepe körül lehet ismét járható. Kérjük a közlekedők megértését és türelmét!


Szentendre Város Önkormányzat

2 csatolt kép Kerékpárút lezárvaTérkép a lezárásról
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.