Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2021. augusztus 1., vasárnap 19:47

Olimpiai bajnok is kérte a minősítést
Második idei évi minősítő lövészversenyét tartotta 31 résztvevővel  július 31-én az Ajkai Technikai Tömegsport Egyesület  a lőtéren. Péntek Vendel, a szervező egyesület elnöke kérdésünkre elmondta, hogy a versenyengedéllyel rendelkezők szerezhetnek minősitést. Az elnök elmondta, hogy valószinű ez volt a lőtér átépítése előtti utolsó verseny, ahol minősítést szerezhettek a lövészek.Varga Károly, az 1980-as moszkvai olimpia bajnoka is ekkor szerezte újabb minősítését. A bajnok kisöblű sportpuskával szerezte bajnoki címét egy NDK és egy bolgár versenyzőt utasítva maga mögé. Varga Károly 1972 októbere óta jár lövészetre, az olimpia után a rendőrségnél szolgált, és az Országos Rendőrfőkapitányság csopaki iskolájában tartott kiképzést. Ajkán évekkel ezelőtt vett már részt versenyen. Most sportpisztoly kategóriában a 60 éven felülieknél ért el második helyezést. Az ajkai versenyzők közül sportpisztoly 20 lövés kategóriában győzött Sárközi Tamás, harmadik lett Varga András, a 60 éven felülieknél harmadikként végzett dr. Szél András,  nőknél harmadik lett Tisler Anna. A nyílt irányzékú kispuska 30 lövés kategóriában valamint a központi gyújtású pisztoly 20 lövés versenyben az ajkai versenyzők végeztek az élen, az előbbiben Száki Tamás, Szellem Tamás, Nagy Tibor, az utóbbiban Varga András, Szellem Tamás, Naszódi Róbert.  Az eredményhirdetést követően a Nagy Tibor által felajánlott birkahúsból Száki Zoltán által főzött pörkölttel láttak vendégül mindenkit. 
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.