Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2021. szeptember 20. hétfő
Hírek témák szerint

VASZAR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2021. augusztus 30., hétfő 10:53

Elkészült Vaszaron az új bölcsőde
Vaszar Község Önkormányzata európai uniós forrásból, TOP-pályázat keretében új önkormányzati intézményt, egycsoportos, 12 kisgyermek elhelyezésére alkalmas bölcsődét épített. Ezzel újabb közszolgáltatás vált elérhetővé a településen, javítva annak népességmegtartó erejét. Az új épület ünnepélyes átadására 2021. augusztus 27-én került sor. Az avatón beszédet mondott Kovácsné Bárány Ildikó bölcsődei ügyekért felelős miniszteri biztos (Családügyi Minisztérium) és dr. Kovács Zoltán, a térség országgyűlési képviselője.


Vaszar Község Önkormányzata már a 2010-es évek közepétől tervezte, hogy az óvoda és az általános iskola mellett bölcsődével is szeretné bővíteni oktatási-nevelési intézményeinek palettáját. Figyelve a pályázati lehetőségeket erre 2017-ben kínálkozott először lehetőség, amikor egy minibölcsőde megépítésére nyújtottunk be pályázatot. A támogatást el is nyertük, azonban a hosszú átfutási idő alatt az építési költségek nagy mértékben megemelkedtek, ezért önkormányzatunknak hatalmas összeget kellett volna önerőként vállalni – így akkor az építésről le kellett mondanunk. 2019 júniusában aztán – immár nem mini, hanem egycsoportos, 12 fős bölcsőde létrehozására – pályázatot nyújtottunk be a Területfejlesztési Operatív Program támogatásában bízva. Reményeink valóra váltak, s 2019 decemberében kaptuk a hírt a pozitív döntésről: a Széchenyi 2020 Program keretében 199,96 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapunk az Európai Regionális Fejlesztési Alapból az új bölcsőde megépítésére (TOP-1.4.1-19-VE1-2019-00003). 2020 tavaszán került kiírásra a közbeszerzési felhívás, majd a nyertes tender alapján a generálkivitelező (Csizmadia és Társai Kft.) 2020 júniusában megkezdte az építési munkákat. Ezek nagyon jó ütemben haladtak, így a műszaki átadásra már egy évvel később, 2021 május végén sor kerülhetett. A kivitelezés során helyi vállalkozókat (víz-gázszerelés, nyílászárók beépítése, asztalos és lakatosmunkák) is bevontunk az építés folyamatába. Elérkezett az ünnepi pillanat, amikor a gyermekek, szülők és munkatársak birtokba vehetik az új intézményt. A fejlesztés eredményeként 3 új munkahely is létrejött.


3 csatolt kép vaszar_bölcsi-3vaszar_bölcsi-1vaszar_bölcsi-2
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.