Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

GYŐR-MOSON-SOPRON VÁRMEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
2021. szeptember 24., péntek 13:16

Október közepén nyílhatnak meg a megyei TOP Plusz források
„A 2021-27-es uniós tervezési ciklusban a valós igényekhez köthető, arra jó válaszokat adó programot sikerült megyénkben megalkotni”- mondta el Németh Zoltán elnök, a közgyűlés mai ülésén.

Németh Zoltán a közgyűlésen elmondta, a Győr-Moson-Sopron Megyei Területfejlesztési Koncepció célja, hogy megfogalmazza a megye 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fejlesztési kereteit, elveit, továbbá meghatározza a fejlesztési elképzelések fő irányait, alkalmazkodva a hatályos nemzeti és uniós stratégiai és fejlesztési irányokhoz.

„A megyei önkormányzatok előző ciklusban tanúsított szerepvállalása nyomán a 2021-27-es uniós tervezés során jóval nagyobb szerepet kaptak, mely következtében több helyi innováció, valós igényekhez köthető, arra jó válaszokat adó szempontrendszer került a programba”- hangsúlyozta a megye elnöke. Németh Zoltán megköszönte a Széchenyi István Egyetem szakmai munkatársai kiemelkedő munkáját a dokumentumok összeállításában, melyek többkörös szakmai egyeztetésen is megállták a helyüket, és a pénzügyminiszter egyetértő véleményét is kifejezte. A közgyűlés jóváhagyása után a kormány várhatóan október közepén tárgyalja az ülésén, az elfogadás után pedig megnyílnak a megyénk számára a pályázati források.

A közgyűlés tárgyalta a mosonmagyaróvári kiemelt gazdasági övezettel kapcsolatos ügyeket. „Az elmúlt időszakban megteremtettük a működés pénzügyi és jogi keretfeltételeit. Amennyiben az infrastrukturális feltételek adottak lesznek és az ipari terület is kialakul, egy igen kedvező, 1,4%-os adókulcsot tervezünk megállapítani, hogy a cégek betelepülését ösztönözzük és segítsük”- hangsúlyozta a megye elnöke.Győr-Moson-Sopron megye is csatlakozott a Nemzeti Klímavédelmi Szövetséghez. A Magyarországi Önkormányzatok Országos Szövetsége kezdeményezésére minden megyei önkormányzat csatlakozott ahhoz az együttműködési megállapodáshoz, melynek fő célja, hogy közös cselekvési tervek mentén aktív szerepvállalásra ösztönözze a megyéket, különös figyelemmel a klímavédelemre és az energetikai kérdésekre. „A környezeti fenntarthatóság megyehatárokon átívelő problémáinak megoldása kapcsán csak az összehangolt, még szélesebb társadalmi bázisra és támogatásra épülő cselekvések lehetnek azok, amelyek hosszú távon valóban eredményesek és hatékonyak”- tette hozzá Németh Zoltán. A szövetség stratégiai-szakmai partnere a Virtuális Erőmű Programot is működtető Magyar Innováció és Hatékonyság (MI6) Nonprofit Kft.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén a megyei önkormányzatokon keresztül támogatja a megyékben működő Kábítószer Ellenes Fórumok (KEF) programjainak megvalósítását. A megyei önkormányzat koordinációs szerepkörében az év elején már megtartotta első fórumülését. „Örömömre szolgál, hogy azóta Tét és Sopron városa is csatlakozott a megyei KEF-hez”- mondta el a közgyűlés elnöke. Németh Zoltán azt is hozzátette, céljuk, a megyében minél több helyen működjön a megyében ilyen fórum, ahol a szakmai képviselők a jó gyakorlatot és tapasztalatok megosztásával nagy mértékben tudják segíteni egymás munkáját. A közgyűlésen Valiczkó Mihály képviselő, a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség alelnöke a szerezet teljeskörű együttműködését ajánlotta fel a megyei kábítószerügyi helyzet javítása érdekében.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.