Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT
2021. október 15., péntek 17:50

Befejeződött Szentendrén a csapadékvíz-hálózat leválasztásának első szakasza
Befejeződött Szentendre belvárosában a szenny- és csapadékvíz-hálózat szétválasztásának első üteme – ebből az alkalomból a Duna-korzó végén épült átemelőnél zárórendezvényt tartottak október 14-én. A 720 millió forintos összköltségű fejlesztés önkormányzati önrésze 420 millió forint volt. A beruházással több évtizedes probléma megoldása felé tett jelentős lépést a város. A fejlesztés végső célja Szentendre teljes leválasztása a regionális szennyvízelvezető-rendszerről. Elkészült a teljes koncepcióterv is, megvalósítását a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV) pályázati forrásból tervezi. 

A projekt megvalósítására a „Pest Megye célzott pénzügyi támogatása” alapból 300 millió forintot kapott a város 2018-ban, amelyet 2021. június végéig lehetett felhasználni. Hogy a támogatási keret ne vesszen el, ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy – más kormányzati támogatás híján – a fejlesztéshez szükséges további 420 milliót saját forrásból biztosítja. 

A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. teljes koncepciótervet dolgozott ki a regionális szennyvíz-elvezető rendszer korszerűsítésére és tehermentesítésére, amihez már megkapta az elvi vízjogi engedélyt is. A szenny- és csapadékvíz-hálózat szétválasztása Szentendre belvárosában e tervekhez illeszkedik. A fejlesztés végső célja Szentendre teljes leválasztása a regionális szennyvízelvezető-rendszerről. 

A szentendrei beruházás során 1,2 km zárt és 59 méter nyílt csapadékvíz-elvezető csatorna épült ki 63 aknával, 100 m3-es záportározóval. A csapadékvíz-csatorna vízgyűjtő területe több mint 14 hektár. Nyolc utcában, valamint a Teátrum parkolójában, a Budapesti Gazdasági Egyetem, valamint a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. területén épült ki a csapadékvíz-elvezetési hálózat. Hat darab nagy teljesítményű szivattyúval szerelték fel az átemelőt. A rendszer működtetéséhez trafóállomást, kapcsoló- és vezérlőházat létesítettek, áramszünet esetén pedig diesel aggregátor biztosítja a rendszer működését.Fülöp Zsolt polgármester a zárórendezvényen mondott beszédében méltatta a beruházás jelentőségét a város életében. Pilis Dániel alpolgármester megköszönte a belvárosiak türelmét, köszönetet mondott a tervezés és a kivitelezés minden résztvevőjének, köztük a Városháza dolgozóinak, valamint a belváros képviselőjének, Pál Gábornak.

Képaláírások: 

1: A kapcsoló- és vezérlőház bejáratánál az árvízi zsilip tolózára. Az ipari műemléknek számító eszköz Szentendre árvízi védekezését szolgálta 2021-ig. A projekt során a kivitelezők új, automatizált zárra cserélték.
2: (balról jobbra) Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára, Petricskó Zoltán, az előző ciklus alpolgármestere, a Belváros korábbi képviselője, Ács Anna protokoll referens, Fülöp Zsolt polgármester

Fotó: Bellai László

2 csatolt kép kapcsoló- és vezérlőházFülöp Zsolt polgármester beszéde
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.