Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 18. csütörtök
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2022. március 17., csütörtök 08:49

Polgári engedetlenség a diákokért, az oktatás minőségéért
Polgári engedetlenséggel fejezte ki elégedetlenségét az Ajkai Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola, Általános Iskola, Sportiskola és Kollégium tanárainak többsége. A 37 résztvevő azért nem a sztrájkot választotta, mert a február 11-én megjelent kormányrendelet a járványhelyzetre hivatkozva előírja, hogy bizonyos százalékban, bizonyos tantárgyakat tanítanunk kell a sztrájk alatt.  Ezzel az intézkedéssel a sztrájkjogot lényegétől, a nyomásgyakorlás eszközétől fosztották meg. ezért választották a polgári engedetlenséget március 16-án az első három tanítási órában. Szerda reggel  megjelentek a munkahelyükön, de nem vették fel a munkát. A diákok egy része be sem ment az első 3 órára, mások az udvaron beszélgettek, olvastak. Fegyelmezetten viselkedtek, tudták, ez értük, a jövőjükért szól. 
A Bánki Donát és a Bercsényi Miklós intézményegységből 37 tanár vállalta fel nyíltan véleményét, és számos kolléga támogatta azt. A Csodavár Általános Iskolából egy fő kivételével mindenki  egyetértett a céllal. A tanárok hangsúlyozták, hogy a figyelemfelkeltő akciójuk nem irányult semmilyen párt ellen, sem a fenntartó és a vezetőség ellen. A jövő nemzedék érdekében fogtak össze, függetlenül attól, hogy ki milyen politikai irányzathoz tartozik. Akciójuk egy kétségbeesett segélykiáltás minden magyar állampolgár felé. Sürgős intézkedésekre van szükség az oktatás terén.
Értő, gondolkodó, kreatív, önálló véleménnyel rendelkező felnőttekké szeretnék nevelni a tanítványaikat, és vallják, hogy a   XXI. században nem arra kellene ösztönözni őket, hogy jelentős mennyiségű adatot magoljanak be, hanem arra, hogy értelmezzék a tananyagot, lássák az összefüggéseket. A mai kor diákjai túlterheltek, emiatt  egyre több szorongó, pánikbeteg, depressziós fiatal.
Megszűnt a szabad tankönyvválasztás. Vannak jól bevált, digitális tananyaggal ellátott tankönyvek, melyek használatával hatékonyabb lehetne az oktatás, de ezek nem szerepelnek a tankönyvlistán. Az iskola több pedagógusa elkövetkező néhány évben több kolléga is nyugdíjba vonul. Ha nem emelik a kezdő pedagógusok bérét, nem lesz, aki tanítson. A kezdő pedagógusbér az utóbbi években csak azért emelkedik, mert azt a minimálbérhez kell igazítani.
Arra nevelik tanítványainkat, hogy álljanak ki az igaz ügyekért, vállaljanak felelősséget egymásért és saját tetteikért. Most a tanárokon a sor, hogy megmutassák, kiállnak a jogaikért, és felhívják a figyelmet arra, hogy az oktatás vészhelyzetben van.
Az oktatás ügye, az oktatási reform nem politikai ügy, hanem mindannyiunké.  Gyermekeink, unokáink jövője a tét.
A közösségi portálon is megosztotta a polgári engedetlenségi mozgalomhoz csatlakozását az Ajkai Eötvös Loránd - Kossuth Lajos Általános Iskola több pedagógusa, akik 8 és 11 óra között nem vették fel a munkát. Bognár Zsuzsanna, Garbai Zsuzsanna, Horváth Csaba, Sövegjártó Rita, Szeipné Orbán Mária megfogalmazta, tudatában vannak, hogy rendkívüli időket élünk.

- Szent-Györgyi Albert gondolatával egyetértve valljuk: “Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája.” Olyan változásokért küzdünk, amelyek fókuszában a ránk bízott gyerekek vannak. Olyan munkakörülményeket szeretnénk, amelyek biztosítják az iskolában gyerekekért dolgozó minden felnőtt számára a szabad légkört és az elviselhető munkaterhelést. Olyan munkabért szeretnénk, ami nem okoz egzisztenciális kilátástalanságot. Ezek teljesülése szükséges ahhoz, hogy minden erőnkkel a diákokért dolgozhassunk, és megállítsuk a pedagógusok  elvándorlását az oktatási intézményekből. A figyelemfelkeltő akcióban való részvételünkről önállóan, egyenként, jogtudatos állampolgárként döntöttünk. Tudatában vagyunk annak, hogy tettünkkel szabályt szegünk, s annak ránk nézve hátrányos következményei lehetnek. Kijelentjük, hogy nem állunk kapcsolatban politikai pártokkal - áll a nyilatkozatban. 
 Ki fog holnap tanítani? A jövőnk a tét. A sztrájk alapjog. Az Ajkai Bródy Imre Gimnázium 8 tanára ezt a feliratot tartva fejezte ki szolidaritását március 16-án. A fotót a facebook oldalon is megosztották. 

A Fekete István - Vörösmarty Mihály Általános Iskoal és Gimnázium tanára, dr. Gerencsér Krisztina facebook oldalán osztotta meg a véleményét, miután a témában sok negatív posztot olvasott. A nyelvtanár írja, a sztrájk nem csak a pedagógusbérek rendezéséről szól, hanem a gyerekekről és az ő jövőjükről. A munkájukat segítő nem pedagógus alkalmazottak bérének és munkaidejének, valamint a pedagógusok munkaidejének rendezéséről is szól a megmozdulás. 

- Mi, az ajkai Molnár Gábor Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény dolgozói, ezen nyilatkozatban tiltakozásunkat fejezzük ki a Magyar Közlönyben 2022. február 11-én megjelent 36/2022. (II. 11.) Kormányrendeletben foglaltakkal szemben.
Elfogadhatatlannak tartjuk a pedagógusok alkotmányos alapjogainak rendeletben rögzített korlátozását
Egyúttal szolidaritásunkat, támogatásunkat nyilvánítjuk ki a polgári engedetlenséget vállaló  kollégák mellett, tették ki nyilatkozatukat a közösségi oldalra a pedagógusok, amelyen 35 aláírás szerepel.


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.