Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

DUNAKESZI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2022. március 23., szerda 11:42

Boldog születésnapot, Dunakeszi!
Futakeszi, Bagossy koncert, Valahol Európában színházi előadás, születésnapi torta és még sok érdekes családi program kicsiknek és nagyoknak a várossá válás 45 éves évfordulója alkalmából.
Április 1-jén ünnepli várossá válásának 45 éves évfordulóját Dunakeszi. Ez alkalomból két napon át számos programmal készül a település a családoknak.
Április 1-jén, pénteken 19 órakor tartja a Valahol Európában című kétfelvonásos musical premier előadását a Bárdos Lajos Általános Iskola művészeti csoportja a VOKE József Attila Művelődési Központban. A premier előadás után április 4-én és 5-én tekinthetik még meg az érdeklődők a tehetséges fiatalok által Dunakeszin színpadra vitt darabot.
Április 2-án két helyszínen is nagyszabású rendezvénnyel várják a látogatókat. A tavaszi Futakeszi 10 órakor rajtol el a repülőtéren, ahol már 8 órától várják mindazokat, akik beneveztek a versenyre. Idén is lesz ovis lufis futás, 2,5, 5 és 10 kilométeres táv. A részvételhez előnevezés szükséges a  honlapon.
Ezen a napon a Katonadomb is újra megnyitja kapuit, hogy kicsik és nagyok együtt ünnepeljék Dunakeszit, amely idén már 45 éve viseli városi rangját. A családi nap délelőtt 10 órától változatos programokkal hívogat minden érdeklődőt, a belépés díjtalan. Ugrálóvár, ládavasút, kosárhinta, valamint a Kalandozó Komédium és Virgonckodó Játszópark interaktív játékai várja a kikapcsolódni vágyó gyerekeket, családokat.
A Dunakeszi Diófa Nagy Családosok Egyesülete is több színes programmal készül szombaton. A gyermekmesék kedvelőinek örömöt szerezve, meseolvasással és dedikálással egybekötött író-olvasó találkozót szerveznek Pásztohy Pankával írónővel. Izgalmas szelfi pályázatot, játékot is hirdetnek az olvasás és könyvek népszerűsítésére, amely során a résztvevők között dedikált könyveket is kisorsolnak. Ehhez április 2-ig könyveket rejtenek el városszerte az egyesület munkatársai, a játék részleteit pedig a kötetekben könyvjelzőn részletezik.
Erre a napra épül fel a Katonadombon a Szent Korona installáció is, amely a rendezvény után, április 5-től a IV. Béla király főtéren látható és látogatható május 6-ig.
Néhány héttel ezelőtt elindult a Dunakeszi Diáknegyed építése a város északi határán. A komplexum látványterveiből makett is készült, amely vándorkiállításként járja a helyi iskolákat, rendezvényeket. A következő nyilvános állomás a városi születésnap lesz, ahol bővebb információt is kaphatnak az érdeklődők az iskolákról, és még fényképezkedésre is lehetőséget biztosítanak.
9 hete zajlik már a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény online kvízjátéka, amely hétről hétre 5 új kérdéssel jelentkezik. A 45 kérdés a 45 éves Dunakesziről című felhívás legjobb 15 szereplője élő kvíz formájában a születésnapon méri össze tudását.
Az ünneplő közönségnek a Maszk Bábszínház előadásán, a Matiné Zenekar fellépésén és a folk-rock stílust képviselő Bagossy Brothers Company esti koncertjén kívül még sok meglepetésben lesz része, így a víz fontosságának népszerűsítésére a DMRV Zrt. is kitelepül színes vizek és víz alapú koktélok kóstoltatásával, de egy születésnap központi eleme, a torta sem marad el.
A rendezvény házigazdája Tuzson Bence országgyűlési képviselő és Dióssi Csaba polgármester lesznek.
Dunakeszi 45, ünnepeljünk együtt!

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.