Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2022. április 5., kedd 20:06

Fotósokat vár a világ első kriptongyára
A világ első kriptongyára épületének fotózására hirdet nyílt napot és fotópályázatot  amatőr és profi fotósok számára a Kristály-völgy Egyesület április 23-án szombaton délelőtt 10 és este 6 ór között. Varga Andrea elnök elmondta, hogy a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Az Ajka Csingervölgy városrészében található kriptongyár kapcsolódik az Európai Kulturális Főváros programsorozatához, ezért a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. támogatásával hamarosan megújul. Az épület a térség fontos épített és szellemi öröksége, amely a jelenlegi állapotában kizárólag a felújítási munkálatok megkezdéséig látható, így kortörténeti dokumentumnak számít minden olyan alkotás, ami a mostani állapotot örökíti meg. A résztvevő vállalja, hogy az ott készült fotók közül hármat  beküld a Kriptongyár közösségi oldalai számára. A szervezők fotópályázatot is hirdetnek, amelynek celja, megörökíteni a világ első kriptongyárát a jelenlegi formájában, hangsúlyozva az ipari épület egyedi építészeti megoldásait.  Amatőr fotósok és profi alkotók, életkortól és foglalkozástól függetlenül vehetnek részt. A beválogatott alkotásokból  óriásplakát kiállítást terveznek 2023-ban, az Európai Kulturális Főváros Program évében. a nyílt napra előzetesen regisztrálni  a https://doodle.com/meeting/participate/id/Ddwk3xzd/vote oldalon lehet. Zsűri tagja Mátyus Károly MAFOSZ alelnök, a Bakony Fotóklub elnöke, Szabó Béla fotóművész, Csabai Tibor képzőművész. 

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.