Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2022. június 9., csütörtök 09:23

Kor-társ a művészetekben
A „KOR – tÁRS a Művészetekben” Magyarpolány programsorozat részeként június 4-én folytatódott a képzőművészeti eseménysorozat a Művészeti kísérlet – Adj valamit a képhez magadból! Csoportos alkotás a mai kor problémáira reflektálva címmel.
Csabai Tibor grafikusművész rövid előadásával kezdődött a program, ahol a résztvevőknek a kortárs művészet fejlődéséről beszélt.A résztvevők ezt követően kaptak egy üres vásznat, amit vizuális tartalommal kellett megtölteniük a délelőtt folyamán. A művész arra kérte a csoportokat, hogy az alkotói folyamat előtt beszélgessenek arról, hogy kit milyen problémák foglalkoztatnak, és az milyen érzéseket vált ki belőlük, és próbálják azt megjeleníteni a vásznon. A páros egyik tagja tizenöt percig festett, úgy, hogy a másik nem látta azt. Ezt követően cseréltek, és a páros másik tagja folytatta saját elképzelése alapján a megkezdett művet. A kora délutáni órákra tizenöt műalkotás született, amelyből rögtönzött utcakiállítást hoztak létre az alkotók. Ezt követően megosztották egymással a folyamat során tapasztalt élményeiket. Többen felvetették, hogy az esemény felért egy önismereti tréninggel, hiszen el kellett fogadni a másik szemléletét, meglátásait, alkalmazkodni kellett ahhoz. Közben figyelhettek arra is, hogy milyen érzéseket vált ki az, ha a másik megváltoztatja a kialakult koncepciót. Beszéltek a közös munka folyamatáról, hogy kinek mennyire volt könnyű vagy nehéz ebben részt venni, és természetesen megjelentek a félelmek is, hogy mit gondol majd a másik alkotótárs a vásznon megjelenő formákról és színekről.Az alkotásokkal kapcsolatos elvárásnak mindenki megfelelt, a párosok a mai kor problémáit igyekeztek vászonra vinni. 

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.