Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2023. február 4. szombat
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2022. augusztus 22., hétfő 10:40

Városnézőben a testvérvárosi vendégek
A Kriprongyár épületével, az ott folyó munkálatokkal, az egykori gyár kulturális célra való hasznosításának lehetőségeivel ismerkedett az erdélyi Székelykeresztúr, a németországi Unna és az ausztriai Weiz testvérváros 17 tagú küldöttsége augusztus 20-án. A látogatáson elhangzott, hogy fotópályázatot hirdettek a felújítás előtti állapot megörökítésére, majd az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként Ajkán 2023-ban zajló programokra meghívták a testvérvárosok küldöttségeit. Az útjuk a Bányászati Múzeumba vezetett, ahol többek között azt a borostyánt is megtekintették a kiállított tárgyak között, amelyben nemrég a tudomány számára eddig ismeretlen pók és pattanóbogár maradványokat találtak a kutatók. A következő állomás a belvárosban az egyetemi kampusz volt, amely nem csupán a felsőfokú tanulmányikat folytatóknak nagy lehetőség, hanem részt vesz a középiskolások emelt szintű érettségire való felkészítésében, valamint rendszeresen szerveznek előadásokat különféle témakörökben, amelyek minden érdeklődő számára nyitottak. A Jégcsarnokban a városban meghonosított egyik legfiatalabb sportágról, a jéghokiról hallottak a delegáció tagjai. Vasárnap Balatonfüredre, Balácapusztára és Veszprémbe látogattak. A negyedik testvérváros, a finnországi Rovaniemi delegációja szeptember végén látogat Ajkára. 


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.