Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2022. október 27., csütörtök 11:44

Ajka az építész szemével
A város  fejlesztéséről, a modern városról, a fenntarthatóságról beszélt az építész konferencia négy előadója. A rendezvényt Ajka Város Önkormányzata szervezésében  a Városházán tartották  október 13-án. A megjelenteket  Horváth József alpolgármester köszöntötte, aki elmondta, hogy a 63 éves város az elmúlt évtizedekben sokat fejlődött. Az első szakaszban, 1990-ig a nagyüzemek uralták. Az 1970-es és 1980-as években nagy számban épültek a panellakások. A rendszerváltást követően a gazdasági struktúra is átalakult, a nagyvállalatok bezártak, helyettük az ipari parkban számos új vállalkozás jött létre. A panelprogram keretében 2002 óta újulnak meg a magasbeépítésű házak, korábban egyharmadát az állam, ugyanennyit az önkormányzat vállalt a költségekről, a maradék egyharmadát a tulajdonos. Az állami támogatás megszünt, a program folytatódott a költségek felét az önkormányzat a másik felét a tulajdonos vállalja. Az önkormányzat több száz millió forintot fordított a célra, de az energetikai korszerűsítés haszna leginkább most, az energiaválság idején tapasztalható. A város fejlődik, gyarapodik, a kijelölt házhelyek elfogytak, ezért született meg Ajka Újváros gondolata. Az első előadó Hornyák Attila Ajka főépítésze előadásában kiemelte, hogy a rendszerváltást követő megtorpanás után a 2000-es években megindult a gazdasági növekedés. A városvezetés új alapokra helyezte a fejlesztést. A legfontosabb a városközpont kialakítására volt, a Torna patak revitalizációja jelenleg is zajlik, a művelődési ház megújítása, a bevásárló központ épületének és környezetének a rendezése, az Agora létrehozása fontos feladatként szerepelt. A Csónakázó tó és környékének a fejlesztése is folyamatos, előzetes tervezés szerint játszóterek, parkolókat építenek, a megújuló középületek és lakóházak környezetét is korszerűsítik. Új létesítményeikre, a jégcsarnokra, a kosárlabda csarnoka és az uszoda szép épületébe is büszkék. Az ajkai származású Fonyódi Mariann, aki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építészmérnök kar urbanisztikai tanszékének 22  hallgatójával 2 félévben Ajkát tanulmányozta, elmondta, hogy a diákok eljöttek és feltérképezték a várost, közben sok ma még kihasználatlan lehetőségre bukkantak. Különösnek tartották, hogy az ipari város a Bakony lábánál fekszik, csodálatos természeti környezetben, a területen sok különleges ipari épülettel. A közösségek is jól működnek, de még ezen a téren is vannak kihasználatlan lehetőségek. A fiatalok elmennek tanulni és nem jönnek vissza, a település elöregszik, ez világviszonylatban is így van, nem ajkai jelenség. A város nagysága ideális, gyalogosan sok minden megközelíthető, ezért a lakók gyakran találkoznak. Az egyik csoport Csingervölggyel foglalkozott, amelyiknek érdekes ipari épületei vannak. A nyugalom és a tiszta levegő miatt Bódé és Csingervölgy kiváló volna időseket gondozó intézmények számára.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.