|
 |
BUDAPEST FŐVÁROS VII. kerület - Erzsébetváros Önkormányzata |
2023. március 16., csütörtök 10:21 |
 Már zajlik a munka – egy teljesen felújított épületet kap a családok átmeneti otthona |
|
Az
Erzsébet Családok Átmeneti Otthonának vezetőjével, Tóth Évával ellátogattunk a
Nefelejcs utca 63-ba, ahova az általa vezetett intézmény költözni fog. Ez az
önkormányzati társasház sokáig üresen állt, most azonban már zajlanak a
munkálatok, amelyek eredményeként egy modern, teljeskörűen felújított épületbe
költöznek majd a családok. Mindezzel egyrészt egy újabb épületünket újítjuk
fel, másrészt pedig javítunk a nehéz sorsú családok helyzetén, ezért tekintem
szívügyemnek ezt a projektet.
Az új
épületen az intézménynek nem kell osztoznia más lakókkal, az elhelyezett
családok pedig önálló lakásokat fognak kapni: a ház földszintjén és két
emeletén négy-négy egy-, illetve kétszobás lakást alakítunk ki saját
fürdőszobával és konyhával.
Ezek a
körülmények ma még egyáltalán nem általánosak az országban a hasonló
intézményeknél. A jelenlegi Kertész utcai épületben is közös használatú
fürdőszobán és konyhán osztozkodnak a lakók, az otthon pedig csupán a bérház
egy részét foglalja el.
A
családok átmeneti otthona a különböző okok miatt otthontalanná vált családok és
a bántalmazás, illetve családon belüli erőszak miatt krízishelyzetbe került
nőknek és gyermekeinek nyújt menedéket.
Az
intézményben lakók nehéz helyzetéből fakadóan kimondottan fontosnak tartjuk,
hogy biztonságos, minden szempontból megfelelő lakhatást biztosítsunk számukra,
olyat amelyre, ha átmenetileg is, de valóban otthonként tekinthetnek. Éppen
ezért döntöttünk úgy, hogy egy 384 millió forintos beruházás keretében teljes egészében
felújítjuk számukra a Nefelejcs utcai épületünket, amely magába foglalja a
teljes körű energetikai korszerűsítést és az udvar zöldítését is.
Niedermüller Péter
polgármester
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|