Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2023. március 20., hétfő 07:00

Kihírdették a győzteseket a csillagászok
A megszokott nagy érdeklődés mellett zajlott a Bakonyi Csillagászati Egyesület által meghirdetett "Csillagászati élményeim a Bakonyi Csillagászati Egyesülettel" című rajzpályázat. Az ajkai székhelyű természettudományos ismeretterjesztő civil szervezet harmadik éve hirdette meg iskolásoknak az alkotó pályázatot. Céljuk, hogy felkeltsék a gyerekek érdeklődését. Ivanics Ferenc elnöktől megtudtuk, hogy az ország minden részéből több, mint 400 pályamű érkezett. A döntést szakmai zsűri, aPlanetology.hu vezető főszerkesztője Kovács Gergő geográfus, csillagász, tudományos újságíró és a portál alapító főszerkesztője Rezsabek Nándor környezetkutató, geográfus hallgató, tudományos újságíró, ész az egyesület tagjai hozták meg. Alkotói különdíjban részesül az ajkai Csodavár Általános Iskola, ahonnan a legtöbb rajz érkezett. Az egyesület tagjai  a gyerekek és a felkészítő tanárok szorgalmát, munkáját, lelkesedését egy interaktív csillagászati programmal jutalmazzák.  Különdíjban részesültGyőri Ketrin 6. osztály, Berettyóújfalu, Molnár Endre 4. osztály, Nagyszénás, Volein Hanna 2. osztály, Ajka. Első helyezést ért el Török Petra 2. osztály, Debrecen, második lett Révész Edina 6. osztály, Berettyóújfalu, harmadik Wilcsek Liza 6. osztály, Budapest. 
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.