Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2023. május 18., csütörtök 21:09

Hidak, amelyek összekötnek tereket, embereket
Vonalakból építünk címmel nyitotta meg Padné Szabó Mária kisgrafika gyűjtő az építészet témakörében összegyűjtött lapjaiból álló kiállítást a Városi Múzeumban május 18- án. A megnyitóban elmondta, hogy az építés minden életkorban jelen van, a kisgyermek is épít, de azok rövid ideig maradnak meg. A nagyobbak LEGOból állatnak, azok már megmaradnak bizonyos ideig. Az ifjak felépítik magukat, terveket szőnek, célokat tűznek ki. - Szerencsés vagyok, mert a terveim többsége megvalósul - fogalmazta meg Padné Szabó Mária. - A magánéletben és a munkámban is megtalálták a nekem való hivatást. Kisebb és nagyobb gyermekek tudását építettem, miközben én magam is sokat tanultam tőlük. A történelem az egyik legátfogóbb tudomány, szerepel benne tér, idő, gazdasági fejlődés, az embercsopotos folyamatos küzdelme, hogy elismerik egymás eredményeit, de tanulnak egymás hibáiból is. Jó lenne, ha azt is megértenék a tanítványok, hogy a politikát is mi alakítjuk, ha ahhoz elég okosak és bátrak vagyunk. Minden kornak megvan a maga sajátos kultúrája, amely az adott korszak embereinek szellemi fejlettségét mutatja. A kultúra sokrétű, oda tartozik például a viselkedéskultúra, a szobrászat, az építészet, a zene, a színház, a tánc. Mindenki műveli valamelyiket, tanítja, vagy tanulja. - Én a gyűjtők közé tartozom, fogalmazta meg a kisgrafikák tulajdonosa megnyitó beszédében. - Egyenes és ívelt vonalak művészi elrendezésével készült grafikákat készítenek nekem művészek, és cserélek másokkal. Olyanokat, amelyek alkotója a vonalak hosszával, vastagságával, kitöltöttségével, egyenletességének mértékével, egymáshoz való viszonyával olyan rajzokat készít, amivel tartalmat, mondanivalót fejez ki, ezzel pedig gondolatokat ébreszt a szemlélőben.  Valószínű, hogy már az ősember is épített valamit, ha nem talált barlangot, de az ő munkái még nem maradtak fenn, mert nem tudott tartós anyagokat használni.  A későbbi korokból már maradtak fenn egyiptomi piramisok, görög és római középületek, magyar várak, amelyeket később átépítettek, különleges templomok. Külön tabló mutatja be a templomokat, a kolostorokat, a várakat, a magyar kisvárosokat, épületbelsőket, néhány munkahelyet, borosoincéket,  a népi építészetet, irodalommal kapcsolatos helyszíneket, Ürmös Péter grafikusművész alkotásait pedig a külföldi városokat. Padné Szabó Mária kedvencei a hidak, amelyek összekötik annak két partját,  tereket, embereket, gondolatokat, érzéseket. A kiállítás elején két egyedi nagygrafikát lát az érdeklődő.- Kapolcsi Kovács Csaba tollrajza összefoglalja munkámat is - tette hozzá. - Egyenes és ívelt vonalak művészi elrendezésével alakult ki a forma egy befejezetlen csiszolt ékkő alakjában. Befejezetlen, mert az alsó része még „elvarratlan”, mert remélem - van még tennivalóm az életben. A kompozíció keretező oldalain a fontos helyszínek jelennek meg. A csingeri dombokat, csilléket, gyárkéményeket egy híd köti össze a jobb oldali mezővel, az iskolával, ahol 38 évet töltöttem. A híd összeköt és elválaszt. Azért szeretem a hidakat, mert lehetőséget adnak arra, hogy elérjek olyan helyeket, amiket nélkülük nehéz lenne. Nézhetek rajta vagy róla előre vagy hátra, le vagy föl, jobbra és balra, mindig más perspektíva áll előttem. Dönthetek út közben, hogy tovább haladok, vagy visszafordulok.A mű  bal oldalán jelképek sorakoznak. A könyv egyértelműen a tudás, ismeretek szimbóluma, de önmagában kevéssé hatékony. Kell egy lámpa, ami megvilágítja. Az izzó fénye a lapot, a szülő és pedagógus nevelő munkája pedig azt a tartalmat emeli ki, amire érdemes odafigyelni.A könyv alatti mezőben egy pegazus emeli szárnyait és lábait. A múlt fölé emelkedik. Szárnya azt jelenti, hogy égi szférához tartozik, de azt is, hogy lendületet ad, segít az elérhetetlennek tűnő vágyak megvalósításában.  Üzenetet, hogy képes vagy túlszárnyalni eddigi önmagad. . Baranyai Ferenc A mester című tollrajza ugyanilyen összetett. Az építés folyamatát fedezhetjük fel benne. Keressük meg az elmélyülten gondolkodó tervezőt, a kivitelezésen töprengő arcot, a lehunyt szemmel várakozó donátort és a megvalósítással fáradozó munkásokat. Sorra vehetjük azt is, hogy a kövekből, téglából, fából és üvegből hogyan lesz kész épület.Ahogy vonalakat húzhatunk épületelemek között, ugyanúgy képzeletbeli vonalakat, egyeneseket és ívelteket húzhatunk a tér minden irányába, és máris építjük a kapcsolatokat, barátságokat, jövőnket.Padné Szabó Mária köszönetet mondott gyűjtőtársaibak, barátainak, a múzeum munkatársainak, akik segítettek a kiállítás létrejöttében. Az anyag június közepéig látogatható. (A megnyitón Papp Ferenc működött közre gitáron. 
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.