Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

CSONGRÁD-CSANÁD VÁRMEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
2010. május 31., hétfő 10:45

Három kiváló szakember kapott idén Csongrád Megye Közoktatásáért Díjat
Évek óta hagyomány már, hogy kitüntető díjjal ismerik el a megye legkiválóbb oktató-nevelő szakembereinek munkáját. A Csongrád Megye Közoktatásáért Díjat idén Horváth Zoltán, a makói és Dr. Kőrösi Tibor, a csongrádi iskola igazgatója, valamint Rutainé Fodor Edit, ásotthalmi igazgatóhelyettes kapta május 27-én.

A pedagógusoknak nemcsak az oktatásban, hanem a nevelésben is helyt kell állniuk, hiszen arra is fel kell készíteniük a gyerekeket, hogy az életben is meg tudják állni a helyüket – mondta el az ünnepségen Magyar Anna országgyűlési képviselő, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke. Hozzátette: az oktatás, mint stratégiai ágazat a társadalom erejét, országunk jövőjét jelenti, ezt Trianon után is felismerték már hazánk akkori vezetői, akik Klebelsberg Kunó oktatáspolitikai programjára alapozva építették újjá az országot. Ebben a szellemben dolgoznak a megyei fenntartású iskolák pedagógusai is, akiknek munkáját ezúton is köszönjük.

A Csongrád Megye Közoktatásáért Díjjal idén Horváth Zoltán, a Makói Oktatási Központ, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója, Dr. Kőrösi Tibor, a Csongrádi Oktatási Központ, Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium vezetője és Rutainé Fodor Edit, az ásotthalmi Kiss Ferenc Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Napközi Otthonos Óvoda igazgatóhelyettese munkáját ismerték el.

Hosszú évek óta adják át a Pedagógus Nap alkalmából a Csongrád Megye Közoktatásáért Díjakat. Az elismerés annak az egyénnek és közösségnek adományozható, aki az oktatás területén a megyében vagy a megye érdekében kimagasló eredményt ért el. A kitüntető díj éremből, oklevélből és pénzjutalomból áll, évente legfeljebb három adományozható belőle, amelyből maximum egy adható közösségnek.


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.