Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS XXI. Kerület - Csepel Önkormányzata
2010. június 10., csütörtök 12:43

Bécsi főiskola nyitott tagozatot Csepelen
Felsőfokú zenei képzés kezdődik ősztől Budapesten, a XXI. kerületi Egressy Béni zeneiskolában

A 2010/2011-es tanévtől, szeptembertől megkezdik a tanítás Csepelen, a Vienna Konservatórium Budapest Zeneművészeti Tanárképző Főiskolán. A részleteket június 10-én, csütörtökön csepeli sajtótájékoztató keretében ismertették. Az eseményen, amelyen Balogh Gábor főigazgató ismertette az új intézmény létrejöttének hátterét és céljait, részt vett Tóth Mihály, Csepel polgármestere is. Az új felsőfokú oktatási intézmény nappali és esti képzésen három – klasszikus, jazz és pop-rock – tanszéket működtet. A főiskolára már lehet jelentkezni. Részletek a http://vienna.egressybeni.hu webodalon.

Fehér György, a Csepel újság munkatársa így számolt be az elhangzottakról:


Mintegy ötéves előkészítő munka után, Csepelen, az Egressy Béni Zeneművészeti Szakközépiskola és Ének-Zenei Gimnáziummal karöltve, megnyílt a XXI. kerület első zenei felsőfokú oktatási intézménye, a Vienna Konservatorium Budapest Zeneművészeti Tanárképző Főiskola – jelentette be Balogh Gábor, az új intézmény főigazgatója az iskola-komplexum nemrég elkészült koncert-termében rendezett sajtótájékoztatón.

A főiskola nappali és esti tagozatára felvételi vizsgával lehet bejutni. 
A Vienna Konservatorium főként magyar és más kelet-európai országból érkező hallgatóknak kínál nyugat-európai gyökerekből táplálkozó, az EU-országokban már bevált, korszerű oktatási formát. Ennek keretében a manapság szokásos 3+2 éves képzés helyett, nyolc féléves, folyamatos tanulás és a negyedik év végén leteendő sikeres vizsgák után juthatnak a Budapesten végzett hallatók a bécsivel azonos minőségű, de jóval kevesebb pénzbe kerülő felsőfokú diplomához.

A 2010-2011. tanévre már lehet jelentkezni (minden lényeges tudnivalóra kiterjedő részletek a http://vienna.egressybeni.hu webodalon – a szerk.). Az új felsőfokú oktatási intézmény nappali és esti képzésen három – klasszikus, jazz és pop-rock – tanszéket működtet. Ezek átjárhatóak akár oly módon is, hogy például a klasszikus zongora főtárgy mellé a hallgató a jazz-zongorát választja második, súlyozott főhangszerének, sőt: ha akar, tud és bírja anyailag és állóképesség tekintetében, ingázhat a két ország fővárosa között is.
Az Ausztria és Magyarország között századokon keresztül (főként a zenében is) létező keresztkapcsolatok további erősítése, s így a két nép együttműködésének még szorosabbra fűzése ez egyik fő feladatunk – monda végezetül a főigazgató, hozzátéve: a keresztkapcsolatokat nem csak fenn kell tartani, hanem tovább kell erősíteni azáltal, hogy közösen képezzük ki a jövő zenepedagógusainak generációit.

Fehér György

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.