Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

BESENCE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2010. augusztus 10., kedd 21:10

Besence Open!
Avagy őrült ötletek viszik előbbre a világot…
Ignácz József, Besence polgármestere 2009-ben az RTL Klub híradójában kapott hideget is, meleget is, ugyan miért van szüksége egy 120 lelkes, társadalmi gazdasági problémákkal küzdő településnek teniszpályára.
Az interjú felkeltette a Laukoon Film producereinek érdeklődősét, és lőn… teniszklub is a teniszpálya mellé.
Komolyra fordítva a szót, most, tehát 2010. augusztus elején fejeződött be Besencén az egy hónapos intenzív teniszkurzus, amelyen harmincegy helybéli lakos vett részt. Huszár Károly (Kari bá’), a Pécsi Tenisz Club vezetőedzője egy hónapra kiköltözött a faluba, és napi 8 órában oktatta a falu apraját és nagyját a tenisz fortélyaira, a fair játék írott és íratlan szabályaira.
A Laukoon Film fantáziát látott ugyanis a szokatlan kezdeményezésben, és megkereste a falu polgármesterét, nem lennének-e partnerek egy dokumentumfilm forgatásában, történetesen arról, milyen hatással van egy munkanélküliséggel sújtott pici település életére a sport, nevezetesen a tenisz. A besencei önkormányzattal közös pályázatot nyújtottak be az OSI-hoz július 30-án filmgyártásra, fiatalok tehetséggondozására.
A Magyar Teniszszövetség is „beszállt” adományaival (teniszlabda, cipő, póló), így biztosítva a játék mindennapos kellékeit.
Kari bá’ részese lett a falu életének, a teniszen keresztül alapvető sportetikai normákat tanított. A sportszerű küzdés mellett például arra is megtanította a helyieket, hogyan kell sportszerűen veszíteni.
A falu egészét felforgatta a tenisz, elementáris erejű közösségformáló, és szemléletformáló hatása az egyszerű hétköznapokban is érezhető. Kari bá’ pedig ígérete szerint továbbra is kijár, rendszeresen, hetente egyszer. Az edzőtábor augusztus 1-jén házi bajnoksággal zárult, a férfi és női egyéni mérkőzések reggel 7 órától délután 3-ig tartottak. A legjobb játékosok, vállalkozó kedvű érdeklődők pedig elfogadták Kari bá’ meghívását Pécsre, a napokban zajló Szuperliga Bajnokságra.
Mészáros Bernadett


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.