Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

VÉRTESSZŐLŐS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2010. augusztus 17., kedd 16:47

Posztumusz Díszpolgári cím Dr. Vértes Lászlónak
A világhír 1965-ben vette szárnyra Vértesszőlős nevét. Határában az előember és eszközeinek 500 000 éves maradványai kerültek elő a falu mésztufa bányájában. 1965 tavaszán Dr. Vértes László régész gyermeki tejfogakat, majd augusztus 21-én egy tarkócsontot talált.

Vértes László (Bp., 1914. nov. 3. – Bp., 1968. aug. 20.) ősrégész, a történelemtudományok doktora, 1962-től 1968-ig öt ásatási ciklusban tárta fel a kiállítóhelyen jelenleg is látható lelőhelyeket. A szaktudomány véleménye szerint "Vértesszőlős jelentősége alapvető az ember származását illetően. Mind régészeti, mind embertani, mind jégkor-földtani szempontból egyedülálló."
Ez a lelet-együttes, mely azóta is kihagyhatatlan minden őskorral foglalkozó ismeretterjesztő könyvből, valóban egyedülálló, mert sehol máshol, csak itt fordulnak elő az ember ősének csontmaradványai az általa használt eszközökkel, tűznyomokkal, településmaradványokkal, valamint az akkor élt állatok és növények lenyomataival együtt.

Vértesszőlős Község Önkormányzata az idén úgy határozott, hogy érdemei alapján Dr. Vértes Lászlónak posztumusz Díszpolgári címet adományoz, melyet fia, ifj. Vértes László fog átvenni augusztus 20-án.

E jeles eseményhez szorosan kapcsolódik a tudós kutató Kavicsösvény c. könyvének bemutatója, amely ásatásairól, Sámuelről és a vértesszőlősi előember telepének felfedezéséről szól. A művet a szerző a laikusoknak írta, sok humorral, iróniával, olvasmányosan mutatja be a Kavicsösvényt, amit Sámuel és népe végigjárt. A könyv reprint kiadásának lehetőségét az Önkormányzat LEADER pályázaton nyerte el. Ezzel lehetővé vált, hogy országos szinten ismét megfelelő magyar nyelvű segédanyag kerüljön tanárok, diákok, helytörténészek és a korszak iránt érdeklődők asztalára. A pályázatban az önkormányzat vállalta a könyv népszerűsítését helyi civil szervezetekkel, a Tatabányai Múzeummal, valamint kistérségi szinten.

1 csatolt kép A tarkócsont
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.