Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

TOKAJ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2010. október 24., vasárnap 23:40

A második harcsaparti
Tavaly októberben rendezték meg első alkalommal a Bacchus Étterem kezdeményezésére a tokaji harcsapartit. Az első rendezvény sikerén felbuzdulva a szervezők idén október 23-ra invitálták Tokajba a halételek kedvelőit. A Rákóczi Pince udvarán megrendezett gasztronómiai eseményen tucatnyi bográcsban rotyogott a halászlé, az alapanyagot több mint 250 kg szürkeharcsa szolgáltatta. A halászlé mellett igazi különlegességek is készültek, hiszen volt itt harcsás töltött káposzta, a füstölt harcsa és harcsás tócsni is.

A remek hangulatú délutánon több száz fős közönség vett részt, akik a kóstolójegy megvásárlásával a vörösiszap tragédia károsultjait is támogatták. A szervezők a kulináris élvezetek mellett a szórakoztatásról is gondoskodtak, hiszen többek között fellépett a tiszalúci musicalstúdió és a Goldance Tánccsoport is.

Az esti tábortűzzel záródó program egyértelmű sikerének titka az összefogásban rejlik, hiszen a közös cél megvalósítása érdekében éttermek, borászatok turisztikai és kulturális intézmények, baráti társaságok, munkahelyi közösségek fogtak össze.

A rendezvény támogatói voltak:
Tokaj és Vidéke     Takarékszövetkezet
Hímesudvar
Rákóczi Pince és Udvarház
Fakapu étterem és borozó
Halász Cukrászda
Bacchus étterem
Tokaj Kereskedőház
Tokaji Múzeum
Tokaji Kulturális és     Konferencia Központ
Tourinform iroda


Horgászverseny
A II. Harcsaparti kísérőrendezvényeként, a tokaji horgászbolt vezetőjének, Csatári Istvánnak a szervezésében egy horgászversenyre is sor került. A 17 horgász nevezésével lezajlott versenyen közel 20 kg hal, zömében csuka került horogra. Tóth Lászlónak sikerült egy süllőt is zsákmányolnia, Biri Imre pedig balinokat fogott. A mezőny legnagyobb halát Lipták Viktor fogta, egy 2,65 kg-os csukát. Tóth László csukája alig maradt el tőle, de termetes volt Handa Gábor és Sári László csukája is.

A végeredmény:

I. Lipták Viktor -  4,75 kg
II. Tóth László-  4.61 kg
III. Biri Imre – 3,78 kg


7 csatolt kép 3217654
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.