Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

GÖDÖLLŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2010. december 14., kedd 10:43

Jól haladnak a geotermikus munkák - Fúrótornyok a 3-as főút mentén
Néhány hete égbe szökő torony köszönti a Gödöllőre érkezőket a 3-as főút mentén. Az építmény része annak projektnek, aminek keretében a geotermikus energia hasznosítás felé igyekszik nyitni az önkormányzat.
Mint arról már korábban is beszámoltunk, a geotermikus energia hasznosítása már régóta célja Gödöllő önkormányzatának. A tervek között szerepel, hogy a távhő szolgáltatást is ennek felhasználásával korszerűsítsék. 
Még az ősszel elkezdődtek a geológiai felmérések - tudtuk meg  Horuczi Györgytől, a Pannergy üzletfejlesztési igazgatójától  -aminek eredményeként kiderült, itt egy nagyon gazdag geotermikus mező található. A szükséges engedélyek beszerzése után kezdődött meg a munka, első körben a terület előkészítése történt meg, majd a fúrótorony felállítására került sor. Ezt kövezően érkezett meg a fúró berendezés, majd kb. egy hete elkezdődött a fúrás. A számítások szerint egy hónapon belül érik el a kívánt mélységet.
A következő lépés a rétegelemzés lesz, a hozam- és a vízhőmérséklet feltérképezése. Mindezek mellett már zajlanak a következő fúrás helyének előkészítő munkálatai is.
A helyszínen 300 000 gj energia kitermelésére tervezik, ami Gödöllő teljes távfűtésének hőigényét fedezi, annak bővítési lehetőségével, valamint a kastély, illetve az egyetem igényét, és egy nagy üvegház létesítésére is lehetőséget biztosít. A hozamtól és a hőmérséklettől függően 3-4 termelőkút és a visszasajtoláshoz – a tervek szerint  - 2 kút fúrását tervezik.
Mint azt Horuczi György elmondta,  a projekt szempontjából rendkívül hasznos, hogy a terület olyan közel van a városhoz, hogy megfelelő technológiával szinte hőveszteség nélkül ide szállítható a víz.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.