SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2011. május 18., szerda 06:28

Tavaszi iskola
Május végén Szegeden és Újvidéken 3-3 napos iskola nyílik a matematika alkalmazásairól, amelyre tanárokat, diákokat és doktoranduszokat is várnak. A szegedi iskola május 19-21 között, az újvidéki május 27-29 között lesz. A kettő között, pihentetőül számítógéppel segített matematikai modellezéssel foglalkozó PhD kurzust szerveznek a nemzetközi hallgatóság számára.
A Szegedi Tudományegyetem Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézete, a Bolyai Intézet és az Újvidéki Egyetem Matematikai és Informatikai Intézetének közös projektje az Európai Unió IPA programjában több mint 210 ezer euro támogatást nyert.
A szegedi rendezvényekre mintegy 50-en jelentkeztek. Közülük 10 diák, 17 tanár, 23 doktorandusz illetve kutató. A hazaiak mellett különböző nemzetiségű résztvevők érkeznek: 16-an jönnek Vajdaságból és14-en Erdélyből.
A megnyitóra május 19-én 11.00-kor kerül sor, az SZTE ÁOK Dóm téri nagy oktatási épületében. Dr. Krisztin Tibor egyetemi tanár és Dr. Maróti Péter egyetemi tanár előadása után a Bolyai Intézet 2010-es középiskolás pályázatának néhány díjazottja, Bánhegyi Eliza, Viharos Andor, Juhász-Bóka Bernadett és Kiss Annamária ismerteti munkáját.
A programról naprakész információ található a www.model.u-szeged.hu portálon.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.