BUDAPEST FŐVÁROS XXII. kerület - Budafok-Tétény Önkormányzata
2011. május 27., péntek 14:32

Akadálymentesítés EU támogatással
A Közép-magyarországi Operatív Program KMOP-4.5.3-09 számú, „Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés)” című pályázat keretében valósult meg Budafok- Tétényben a Kolonics György Általános Iskola (Bp., 1221 Tompa u. 2-4. sz.) komplex akadálymentesítése.


A 2011. május 26-án tartott hivatalos átadó ünnepségen Szabolcs Attila polgármester kiemelte: a projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A projekt bekerülési költsége: 64 090 851 forint, amelyből a támogatás összege 30 000 000 forintot tett
ki.  


A meghívottak között volt Tábiné Hídvégi Csilla, a Mozgássérültek Budapesti Egyesületétől, Oláhné Kovács Éva, a Kozmutza Flóra EGYMI igazgatója (nyáron náluk is lesz akadálymentesítés), Téri Ildikó az Értelmi Fogyatékosok Fővárosi Érdekvédelmi Egyesületének elnöke és Udvarhelyi Zsolt építésztervező. 


A Fodor Istvánné igazgatónő által vezetett intézményben a bejárat mellé kis meredekségű rámpát építettek kétsoros kapaszkodó korláttal, kerékvető szegéllyel, figyelmeztető sávokkal. Az épületen belüli közlekedés megkönnyítése érdekében a közlekedők és a belső folyosók padlóját taktilis vezető, illetve figyelmeztető sávokkal látták el, a bejárati és a belső nyílászárókat akadálymentes közlekedést biztosító szélességűre cserélték. Az intézményben kerekes székesek számára is könnyen használható mellékhelyiségeket alakítottak ki. Az épületen belüli függőleges akadálymentes közlekedésre két felvonó szolgál, az egyes szintek, szaktantermek, irodák elérhetőségét biztosítva. Az udvarra való kijutást két rámpa segíti. Emellett Braille-írásos tájékoztató táblákat és térképeket, funkciójelző tájékoztató táblákat és indukciós hurkokat építtettek ki. Az intézmény honlapja is akadálymentes felületen érhető el.
A hivatalos birtokbavétel jelképeként Szabolcs Attila polgármester és Németh Zoltán országgyűlési képviselő az átvágott szalag egy darabját nyújtották át az iskola vezetőjének.


Kiíró szervezet:
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.


Közreműködő szervezet:
VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.
1016 Budapest, Gellérthegy út 30-32.




3 csatolt kép KépUSZT logoEU Logo
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.