Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége
2011. június 1., szerda 20:48

Az Európa Tanács delegációjának látogatása a TÖOSZ-ban
Az Európa Tanács Helyi Önkormányzati Reformok Szakértői Központjának illetékes munkatársa, Sylvia Ivanova asszony és Dag Vestrheim vezető főtanácsos a Norvég Önkormányzati és Regionális Fejlesztési Minisztérium képviseletében tárgyalásokat folytatott május 30-31-én a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségében (TÖOSZ).

Az első napon napon az önkormányzati vezetői akadémia magyarországi bevezetéséről folyt egyeztetés, amelyen részt vett dr. Dietz Ferenc, a TÖOSZ társelnöke, Szentendre polgármestere.

Tegnap dr. Zongor Gábor TÖOSZ főtitkár vezetésével megtartott egyeztetésen a magyar kormányzat részéről a Belügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Nemzeti Közigazgatási Intézet munkatársai vettek részt.

A kormányzati és önkormányzati egyeztetés témája hazánk csatlakozásának előkészítése volt az Innovációs és a Helyi Szintű Felelősségteljes Kormányzásról szóló Stratégiához, valamint az Európa Tanács által alapított Kiválósági Díjhoz.

Az Európa Tanács legújabb önkormányzati fejlesztési programjának megvalósulása segítheti a magyar önkormányzati rendszer átalakítási folyamatát is.

Csiky Ildikó TÖOSZ


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.