HARSÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2011. július 24., vasárnap 09:37

HÁLÓZAT A TISZTÁBB EURÓPÁÉRT - Tanulmányúton külföldön
A Hálózat a tisztább Európáért című pályázat fő szervezője  Harsány Község Önkormányzata, mely céljának tekinti a hulladékkezelés fejlett módját megismerni, illetve a megszerzett tudást, tapasztalatot a gyakorlatba átültetni és továbbadni. Ennek megvalósítására a település testvérvárosi kapcsolatait aktivizálja, illetve új összeköttetések kiépítésével hálózattá fejleszti.
A megvalósítás érdekében előadássorozat indult, amely nemcsak a gondolatébresztést, de az alkalmazásokat szolgáló ötletbörzék létrejöttét is támogatja a hálózatban részt vevők hulladékkezelésének korszerűsítésére, megújítására vonatkozóan. Továbbá fontosnak tartja a fenntartható fejlődés üzenetének beépítését a lakók gondolkodásába, miszerint a folyamat működésének ők is a szerves részét képezik. A pályázat első rendezvénye a 2010. augusztus 13-án Alsózsolcán rendezett konferencia volt, melyet testvérvárosi találkozók követtek.
A pályázat következő megállója idén július.15-17 között lezajló aldersbach-i  találkozó volt. Az utazáson 50 fő látogatott el Harsányból Aldersbach községébe. A szakmai kirándulás első napján az utazók részt vettek a wels-i AVE hulladékkezelő üzem látogatásán, amely a legnagyobb integrált hulladékgazdálkodási cég Ausztriában. A következő napon Alderscbach - ban egy bajor sör és virsli kóstoló után ellátogattak a község vízellátásának mélykutjaihoz és magasan fekvő víztározóihoz, majd megtekintették a község víztisztító berendezéseit. Az élmény és eseménydús napot egy közös baráti vacsora zárta, ahol a két község lakói jobban elmélyítették személyes kapcsolataikat, aminek következtében a program egyik fő célja, az európai polgárok kapcsolatteremtése, megőrzése, folyamatos párbeszéde valósult meg.
Az találkozón Szabó Gergely és Robert Bauer polgármesterek szombati megbeszélései folytán tovább erősödött és új alapokra helyeződött a két település kapcsolata.
A szakmai út alatt szerzett tudás és tapasztalatcsere a hulladékkezelés terén nem csak a Harsány község szemléletváltásához járult hozzá, hanem az aldersbach-i polgárok is tájékozódtak a magyar hulladékfeldolgozás sajátosságairól. A pályázat meghatározta a külföldre utazok életkorbeli arányát, számát és szakmai körét.

Tokár Dániel projektmenedzser


A Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvodából Ausztriába és Németországba szervezett háromnapos tanulmányúton vehetett részt 4 óvodapedagógus, 9 tanár és 7 diák. Utunk első állomása az AVE Ausztria Welsben található üzeme volt, ahol a hulladékok hasznosításába és ártalmatlanításába nyerhettünk betekintést. A második napon a Németországban található Aldersbach községbe látogattunk el, ahol a község vízellátását biztosító mélykutakat és település modern szennyvíztisztító berendezéseit tekinthettük meg. Nagyon fontosnak tartom, hogy mind a pedagógusok, mind pedig a diákok részt vehessenek ilyen programokon, hiszen a környezettudatos nevelést célszerű már óvodáskorban elkezdeni, és később az iskolában a tananyagba beépíteni. Utunk során megtapasztalhattuk, hogy nyugati szomszédaink már évtizedek óta nagy hangsúlyt fektetnek a természet védelmére és a környezettudatos gazdálkodásra. Az alternatív energiaforrások felhasználása már a mindennapok részévé vált, a szél és napenergia hasznosítására a kistelepüléseken is láthattunk példát. Az utunk során szerzett ismereteket a szeptembertől megvalósuló Ökoiskolánkban már hasznosítani szeretnénk, hiszen épül a mini naperőmű és a Méhészmadár Erdei Iskolával kialakított együttműködés alapján még közelebb kerülnek tanulóink a természethez.

Takácsné Oczela Csilla  intézményvezető

13 csatolt kép Megérkezés Aldersbach-baWels - Hulladékfeldolgozó - csoport kép a résztvevőkrőlAldersbach - vacsora a vendéglátókkalAldersbach - vacsora köszöntők és az ajándékok átadásaAldersbach - vacsora a vendéglátókkalAldersbach - látogatás a szennyvíz telepenAldersbach - látogatás a szennyvíz telepenAldersbach - Haidenburg - vízellátó rendszer megtekintéseAldersbach - vacsora köszöntők és az ajándékok átadásaAldersbach - Haidenburg - vízellátó rendszer megtekintéseAldersbach - bajor virslikóstolóWels - Hulladékfeldolgozó üzemlátogatásAldersbach - vacsora köszöntők és az ajándékok átadása
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.