KECSKEMÉT MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2011. július 26., kedd 10:19

Kecskemét volt a füredi Anna bál díszvendége
Száznyolcvanhatodik alkalommal várta a vendégeket szombaton este a híres balatonfüredi Anna bál. Az idei díszvendég Kecskemét városa volt.

 

Idén ötszázan báloztak az Anna Grand Hotel patinás épületében és kertjében. A rangos társadalmi esemény fővédnöke dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter volt, védnökei pedig dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere, dr. Bóka István, Füred polgármestere, dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója és Ókovács Szilveszter, a Duna televízió vezérigazgatója.
Zombor Gábor feleségével és két nagylányával érkezett a bálba. Szintén városunkat képviselte Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester, aki férjével vett részt az eseményen.
- Anna örök, ahogy Juhász Gyula írja a versében, de az Anna-bál is az – mondta báli köszöntőjében Hende Csaba honvédelmi miniszter. - Zúghattak felettünk vérzivataros idők és csordogálhattak békés évtizedek, a fiatalok és a szívükben fiatalok eme találkozására mindig nagy igény volt.
Zombor Gábor Kecskemét üdvözletét tolmácsolta. Megköszönte annak az együttműködésnek a lehetőségét, amely során Kecskemét idén eddig tucatszor vehetett részt a balatonfüredi rendezvényeken.
- Bízom benne, hogy olyan kulturális programokat és értékeket tudunk megmutatni itt Füreden, amelyek méltóak az Anna báli hagyományokhoz is. Reméljük, hogy sokukat láthatjuk majd vendégül Katona és Kodály városában, Kecskeméten – mondta Zombor Gábor.
Balatonfüred polgármestere, Bóka István kiemelte: Kecskemét egy olyan város, mely szívét-lelkét beleadta az együttműködésbe.
A bál éjféli gálaműsorát is Kecskemét adta, „Legyen a zene mindenkié” címmel. Ez volt az Aurin Leánykar – Szűcs Magdaléna karnagy vezetésével – valamint művésztanárai, Madarász Éva zongoraművész és Altorjay Tamás operaénekes első közös fellépése, amely hatalmas sikert aratott.
A hagyományokhoz híven idén is megválasztották a bálkirálynőt. A hölgyek mindegyike egy-egy sorszámozott, egyedi Herendi szívet kapott, amit az est során a nyakukban viseltek. A zsűri kiválasztotta a legszebb tizenöt lányt, akik között ott volt Lilla is, Kecskemét polgármesterének idősebbik lánya.
A bál legszebbje a kiskőrösi Frei Nikolett lett, akinek Zombor Gábor adta át a királynőt megillető szalagot. Érdekesség volt, hogy az idei 15 legszebb közé beválasztottak egy gyönyörű kismamát, dr. Pongrácz Dórát. Ez a hölgy vehette át Kecskemét polgármesterétől a város és az OTP Nyrt. különdíját, Harsányi Zsuzsanna kecskeméti grafikusművész Felhők között című alkotását.
Kecskemét az Anna-bál kísérőrendezvényeiben is aktívan közreműködött. A füredi Kisfaludy Színpadon a Bohém Ragtime Jazz Band lépett fel, a Kerek-templom alatti téren pedig kecskeméti hungarikumokkal mutatkoznak be a város jelentős gazdasági szereplői – a Fornetti, az Univer, a Pajor Pálinka – és a Tourinform Iroda. Ezen kívül természetesen ott volt a Mercedes is: a Vitorlás tér környékén egy oldtimert és egy luxusautót mutattak be.
A Kecskemét és Balatonfüred között megkötött idei megállapodásnak köszönhetően a hírös város már több eseményen részt vett a magyar tenger partján. Ezidáig nagy sikert aratott egyebek között a Kecskemét Táncegyüttes műsora, Balanyi Károly és Balanyi Zoltán kiállítása, a Forrás folyóirat szerkesztőinek irodalmi matinéja, a gasztronómia területén pedig a Kecskeméti Krisztián és Kovács Sándor világbajnok mesterszakácsok által főzött Jókai díszebéd is. A Jókai bablevesfőző verseny győztese pedig a Tanyacsárda csapata lett. 

Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester először vett részt az Anna-bálon.
- Az együttműködésnek komoly presztízse van, mindkét város sokat profitál e kapcsolatból – mondta. - Kecskemét most egy gyönyörű környezetben mutathatja be kulturális gyöngyszemeit. A művészeinknek is jó, hogy itt méltó helyet kapnak az alkotásaik, munkáikat több tízezer ember láthatja. Büszke vagyok rá, hogy Kecskemét részese lehetett ennek a pompás bálnak. Biztos voltam benne, hogy az Aurin lánykar elkápráztatja majd a közönséget, ahogyan a füredi együttműködés során máskor is megtették. 
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.