PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2011. augusztus 17., szerda 14:29

Pápát is érintette a Szent Anna-zarándoklat
9 fővel érkezett  városukba a Szent Anna-zarándoklat, a résztvevők a Mária-úton haladnak majd Budapest felé, a Szent Anna rétre. A zarándokok napi 18-24 kilométert tesznek meg, s közben egymást segítik, imádkoznak és énekelnek.
- A Mária-út egész Közép-Európában haladó zarándokút, Máriazell és Csíksomlyó, valamint Częstochowa Medzsugorjeg között. A Mária-út hasonlít a spanyolországi El-Caminohoz, mivel ugyanarra a szellemi, hitbeli és lelkiségi alapokra épül. Pápán keresztül a Máriazell-Csíksomlyói szakasz megy, de érinti még Bakonybélt, Zircet, Attyapusztát, Adásztevelt, Nagytevelt, Pápadereskét, Nyárádot, Mihályházát és Külsővatot, majd Celldömölköt, ami nagyon fontos helyszín, hiszen a máriazelli kegytemplom társtemploma a celldömölkinek. A Mária-út során közösen imádkozunk hazánkért, a bűnben élőkért s egyéb szentekért. Sokan azért mennek különböző zarándoklatokra, hogy Istennel lehessenek a természetben, távol a világ zajától. Az út erdőkön, mezőkön, tanösvényeken vezet keresztül, amit a Mária-út önkéntesei építenek ki, a fákon sajátos jelölést használnak, kék alapon fehér M betűvel jelölik a helyes utat, mivel ezek a Szűz Anya színei - mondta Buzásné Patyi Judit, a Szent József Kápolna imacsoportjának vezetője.
A zarándokok Pápára érve a Szent József Kápolnában szentségimádáson vettek részt a pápai hívekkel együtt, majd este a Nagytemplomban szentmisével zárták a napot.
- A Mária-utat felfoghatjuk egymáshoz kapcsolódó imádságos lelkületű hívek és imacsoportok egymásba fonódó láncolatának is. A Mária-útért imádkozó két imacsoport, a pápai imacsoport és a budapesti Szent Jobb kápolnában imádkozó csoport tagjai felismerték, hogy Szent Anna összeköti őket. A két csoport együtt imádkozik a Világ Győzelmes Királynője engesztelő kápolna Anna réti felépüléséért, Mindszenty József hercegprímás esztergomi bíboros érsekért, hazánkért, a Mária-út lelki épülésért s az egyház minden vezetőjéért - tette hozzá Gubicza Katalin, a Mária-út egyik önkéntese, aki első alkalommal vesz részt 10 napos zarándoklaton.
A 195 kilométeres gyalogos zarándoklat, melyhez néhány pápai is csatlakozik, augusztus 20-án érkezik Budapestre, az Anna rétre, a Mária-út két ágának találkozásához.

                   

                   Babos Petra
forrás:papa-ma.hu


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.