BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2011. augusztus 31., szerda 17:24

Fővárosi Közgyűlés (1) - változik a zászló és a kerékbilincselés
Több mint 130 napirendi pontot tárgyalhat mai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A városatyák dönthetnek többek között a Széll Kálmán tér rendezésének koncepciójáról (a tér átépítésének első üteme 2014-re fejeződhet be és 3-5 milliárd forintba kerülhet), a kerékbilincselés szabályainak változásáról (Tarlós István javaslata szerint jövő évtől csak kivételesen raknának bilincset a szabálytalankodók autóira, inkább elszállíttatnák a járműveket), a Római-parti árvízvédelmi mű nyomvonaláról. Nem tárgyalnak a fővárosi kórházak állami kézbe adásáról, e javaslatot a főpolgármester visszavonta.
 
Egyhangúlag fogadta el a Fővárosi Közgyűlés a több mint 130 pontot tartalmazó napirendet, az ülés röviddel 9 óra előtt kezdődött.   
 
Megváltozik a főváros zászlajának díszszegélye, az erről szóló előterjesztést 21 igen, 3 nem szavazattal fogadta el a közgyűlés. A közgyűlés június végén döntött a korábbi vörös-arany(sárga)-égszínkék zászló lecseréléséről; az új zászló fehér, nemzeti színekből összeálló
háromszöges díszsorral szegélyezett lett, közepén megmaradt a korábbi címer. (Az erről szóló rendelet augusztus 15-én lépett hatályba.) A főpolgármester azzal indokolta az újabb változtatást, hogy a rendelet hatályba lépése után olyan új változat elkészítésének igénye merült fel, amely "a hagyományok mellett a modern városarculat elemeit is magán hordozza". A zászló téglalap alakú és fehér marad, közepén a címerrel. Vízszintes szegélyeit pedig egymásba fordított, piros és zöld, egyenlő szárú, egymással nem érintkező háromszögekből összeálló díszszegély alkotja olyan módon, hogy azok a zászló alapszínével kiegészülve kiadják a nemzeti színeket. A zászlók cseréjéhez szükséges 10 millió forintot a közgyűlés már júliusban biztosította.
 
2012 első negyedévétől változhatnak a kerékbilincselés szabályai, az erről szóló javaslatot 24 igen szavazattal, 5 tartózkodással fogadta el a közgyűlés. Az autókat csak a legszükségesebb esetekben fogják megbéklyózni. Ha a tilosban parkoló autó üzemképtelen, illetve akadályozza a forgalmat vagy a közbiztonságot, akkor elszállíttatják. Jogszabály-módosítást is kezdeményeznek, hogy a főváros által kezdeményezett szabálysértési eljárásokban kiszabott bírságok a fővárost illessék, a kerületek helyett. A főpolgármester azzal indokolta a változtatást, hogy a fővárosban nem egységes a kerékbilincselési gyakorlat, van, ahol a Fővárosi Közterület-felügyelet bármelyik kerületi közterületen eljárhat, van, ahol csak kerékbilincselhet, és van, ahol semmilyen jogköre nincs.  Tarlós István szerint tarthatatlan, hogy a közlekedési szabálytalanságok legkirívóbb szabálysértői alig, vagy egyáltalán nem vonhatók felelősségre, ezért kell egységesebbé, átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé kell tenni a szabálytalan járművek elszállítását és kerékbilincselését.


2 csatolt kép 21
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.