GÖDÖLLŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2011. október 13., csütörtök 11:52

A polgármesterek az ország 12 pontjáról kapcsolódhatnak a holnapi konferenciához
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége - tekintettel a településvezetők önkormányzati törvény tervezetével kapcsolatos nagyfokú érdeklődésére - országos konferenciát szervez „Az önkormányzati rendszer átalakítása" címmel, október 14-én, Gödöllőn. Annak érdekében, hogy a polgármesterek minél nagyobb számban kapcsolódhassanak be az előadásokba, a központi helyszín és az ország további 12 másik helyszíne között, a rendezvény idejére interaktív videókapcsolat létesül.

A konferencián először a Magyar Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának, valamint az önkormányzati érdekszövetségeknek az új önkormányzati törvényjavaslattal kapcsolatos állásfoglalását ismerhetik meg a jelenlévő polgármesterek,  majd lehetőségük nyílik saját véleményük megfogalmazására, az alapkérdések megvitatására.

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) szeretné a beterjesztett a javaslattal kapcsolatosan közvetlenül is minél több önkormányzati vezető véleményét megismerni, s továbbítani a döntéshozók felé, ezért a gödöllői rendezvény ideje alatt - akárcsak a májusban szervezett közoktatási konferencián - interaktív videókapcsolatot létesít az ország 12 másik  városában kiépített helyszínekkel.
A kiválasztás során a MÖSZ kiemelt figyelmet fordított arra, hogy ezek a helyszínek az ország bármely területéről könnyen elérhetők legyenek. A Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet, továbbá a Magyar Telekom által biztosított technikának köszönhetően a polgármesterek bármelyik helyszínen figyelemmel kísérhetik az előadásokat, s ismertethetik tervezet kapcsán véleményüket. A hozzászólások során a kihelyezett helyszínekről folyamatosan biztosítva lesz a bejelentkezés lehetősége.

A konferencia programja:
8:00 - Regisztráció
9:05 - Köszöntő (Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke)
9:10 - Köszöntő (a Magyar Telekom képviselője)
9:15 - Helyszínek bejelentkezése
9:20 - A Magyar Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának véleménye az önkormányzati törvény javaslatával kapcsolatban (Dr. Láng Zsolt, az Önkormányzati és területfejlesztési bizottság elnöke)
9:45 -  Az önkormányzati érdekszövetségeknek az önkormányzati törvény javaslatával kapcsolatos véleménye (Dr. Dietz Ferenc, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége társelnöke)
10:10 - A központi és a kihelyezett helyszínek interaktív kapcsolása, a jelen lévő önkormányzati vezetők véleményének megismerése, javaslatok, észrevételek elhangzása
11:00 - Szünet
11:20 - Vélemények, hozzászólások további ismertetése
12:30 - Javaslatok összegzése, konferencia zárása (Dr. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke)

A konferencia időpontja: 2011. október 14., 9:00-13:00

Központi helyszín: Gödöllő, Művészetek Háza (Szabadság út 6.)

További helyszínek:
Békéscsaba
- Megyeháza (József Attila u. 2-4.)

Debrecen
- Debreceni Egyetem, Főépület 10-es terem (Egyetem tér 1.)

Dunaújváros
- Dunaújvárosi Főiskola M1 épület, földszint

Győr
- Nyugat-magyarországi Egyetem, Apáczai Csere János Kar (Liszt Ferenc u. 42.)

Miskolc
- Egyetemváros

Nagykanizsa
- Pannon Egyetem Nagykanizsai Kar (Zrínyi u. 33.)

Nyíregyháza
- Nyíregyházi Főiskola Természettudományi és Informatikai Kar Testnevelési és Sporttudományi Intézet (Sóstói u. 31/b.)

Pécs
- Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Kar (Szántó Kovács János u. 1/b.)

Szolnok
- Szolnoki Főiskola (Tiszaligeti sétány)

Szeged
- Szegedi Tudományegyetem, Egyetemi Könyvtár (Ady tér 10.)

Szombathely
- Nyugat-magyarországi Egyetem Bölcsészettudományi Kar (Berzsenyi tér 2.)

Veszprém
- Pannon Egyetem Rektori Hivatal (Egyetem u. 10.)


A rendezvény sajtónyilvános!

Regisztráció: Magyar Önkormányzatok Szövetsége (2100 Gödöllő, Pf. 57; fax: 28/529-254; e-mail: mosz@godollo.hu).


További információ: Pelyhe József: 06-28/529-137, 0620/823-1408


Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.