Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége
2011. december 15., csütörtök 17:50

A TÖOSZ elnökség állásfoglalása az önkormányzati vagyonról
A TÖOSZ elnöksége az új önkormányzati rendszerről tartott konferencián elhangzott javaslatok és észrevételek figyelembevételével ismételten áttekintette az önkormányzati vagyont érintő kérdéseket.
A TÖOSZ elnöksége megállapította, hogy az új önkormányzati törvényjavaslat (T/4864. számú) országgyűlési tárgyalása időszakában több olyan törvényjavaslat is beterjesztésre került sürgősséggel, amelyek jelentős mértékben érintik és korlátozzák az önkormányzatok tevékenységét, tulajdonát és vagyonát.
Így például a Magyarország alaptörvényének átmeneti rendelkezéseiről szóló T/5005. számú törvényjavaslat, amelynek 27. cikkének (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 2011. december 31-én hatályos 12. § (2) bekezdését helyi önkormányzati tulajdonnak az állam vagy más helyi önkormányzat részére való ingyenes átadására 2013. december 31-ig alkalmazni kell. A beterjesztett törvényjavaslat – átmeneti rendelkezésként – két évig felül kívánja írni az Alaptörvényt, ezzel fenn áll az önkormányzati tulajdonnal való gazdálkodási és rendelkezési szabadság korlátozásának a lehetősége.
Ugyancsak az önkormányzati vagyon ingyenes átadásának lehetőségét szabályozza a nemzeti fejlesztési miniszter által beterjesztett, a nemzeti vagyonról szóló T/5161. számú törvényjavaslat 14. § (1) bekezdése, amely a feladatot átvevő részére történő tulajdonba adás esetén nyilvántartási értéken való átvezetést írja elő.
Az önkormányzati vagyon működtetésének korlátozását teszi lehetővé az egyéni képviselői indítványként benyújtotta víziközmű-szolgáltatásról szóló T/5206. számú törvényjavaslat azzal, hogy a víziközmű-szolgáltatásnál 200 ezres felhasználói egyenértéket ír elő.
Az új önkormányzati törvényt kivéve, a többi törvényjavaslat tekintetében érdemi egyeztetésre nem került sor az önkormányzati szférával.
A gyors ütemű törvényalkotás következtében az önkormányzatok vezetői joggal aggódnak az erőteljes államosítási törekvések következtében az önkormányzatok tulajdonának biztonsága miatt.  
A TÖOSZ továbbra is fenntartja korábbi álláspontját, amely szerint amennyiben kötelező önkormányzati feladat átadásra kerül másik önkormányzatnak, vagy az állami szervnek, abban az esetben a feladatellátáshoz szükséges vagyon átadásával egyidejűleg kerüljön megtérítésre az értéknövelő beruházás, az állami juttatáson kívüli önkormányzati hozzájárulás, a feladat ellátást terhelő hitel és kötvény visszafizetési kötelezettség.
Az ingyenes vagyonátadás igazságtalan mindazon helyi közösségekkel szemben, amelyek saját hozzájárulásukkal gazdagították a közvagyont és saját fejlesztéssel teremtettek olyan önkormányzati vagyont, amely a kiegyensúlyozott gazdálkodásukat segíti.
A TÖOSZ elnöksége egyetért Kósa Lajosnak 2009. október 10-én a Parlament előtti önkormányzati tüntetésen felolvasott 12 pontjával, köztük a 10. ponttal, mely szerint „Minden önkormányzatnak joga van a vagyonához. Arra a Kormány nem teheti rá a kezét, el nem vonhatja.”
A TÖOSZ elnöksége felhívja a kormányzat figyelmét, hogy az önkormányzatok tulajdonától való részleges megfosztása, illetve az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás korlátozása az önkormányzati rendszer és az önkormányzás biztonságát veszélyezteti.

Az állásfoglalást a TÖOSZ elnöksége 2011. december 13-ai ülésén fogadta el.


Budapest, 2011. december 15.


Schmidt Jenő s. k.
elnök
mobil: 06-30-5206895
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.