SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2011. december 21., szerda 09:22

Karácsonyra indult haza az énekes határsértő
18 évet töltött illegálisan a mai schengeni államok területén egy 42 éves szerb állampolgár. Idén karácsonyra hazatért volna, de a határátlépést sajátos módon, futva akarta megoldani.
1993-ban hagyta el hazáját az akkor 24 éves férfi. Érvényes dokumentumokkal lépte át akkor a határt. Nyugat- Európa több országát is megjárta, ahol éneklésből tartotta fenn magát. Időközben lejárt az útlevelének érvényessége, amit nem is hosszabbított meg, hiszen akkor kiderült volna, hogy illegálisan tartózkodik a schengeni térségben. Néhány hete mégis úgy döntött, hogy karácsonyra hazautazik. Szlovéniából indult, Röszkéig jutott, ahol az álom véget ért. A férfi ugyanis gyalogosan érkezett meg a határátkelőhelyre ma hajnalban, ahol, amikor útlevelét kérték, futásnak eredt Szerbia irányába. Az útlevélkezelő ezt látva utána eredt, majd néhány méterrel később, még magyar területen beérte és elfogta. Előállították, és szabálysértési eljárást indítottak ellene. És habár ittas volt, ezúttal nem fakadt dalra.
Forrás: Önkormányzati sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.